Több, mint ezeregyszáz közlekedési szabálysértő három nap alatt Fejér megyében

 Az augusztus 24-26-án megtartott „European Operation Speed” közúti közlekedési akció kifejezetten a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművezetők kiszűrésére irányult. A három nap alatt a megyében összesen 1151 szabálysértő volt, ebből ezer volt gyorshajtó, akik közül 871-gyel szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek a rendőrök, míg 45 sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, továbbá 84 gépjárművezetővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki.
2010.08.30. 14:24 |
Az augusztus 24-26-án megtartott „European Operation Speed” közúti közlekedési akció kifejezetten a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművezetők kiszűrésére irányult. Fejér megyében összesen száz rendőr, valamint a Nemzeti Közlekedési Hatóság részéről tizenegy ellenőr vett részt az ellenőrzések végrehajtásában.
 
 
 
 A három nap alatt a megyében összesen 1151 szabálysértő volt, ebből ezer volt gyorshajtó, akik közül 871-gyel szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek a rendőrök, míg 45 sofőrrel szemben szabálysértési feljelentést tettek, továbbá 84 gépjárművezetővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki. A gyorshajtáson kívül egyéb közlekedési szabálysértés elkövetése miatt 94 főnek adtak át a fejér megyei rendőrök a helyszínen csekket, míg további 43 sofőrt feljelentettek, míg 14 gépjárművezető ellen közigazgatási eljárást kezdeményeztek.
 
 A három napos akció ideje alatt három esetben intézkedtek a rendőrök ittas vezetővel szemben. Ebből egy esetben a helyszínen elvették a sofőr jogosítványát. Mind a három ittas vezetővel szemben szabálysértési eljárás indult.
 
 Egy körözött személyt is elfogtak a közlekedési akció során a járőrök, míg három személyt közbiztonsági ok miatt előállítottak. A három napos fokozott ellenőrzés ideje alatt Fejér megyében mindössze négy könnyű kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. Az akció időpontjában sem halálos, sem súlyos kimenetelű közúti baleset nem történt.
 
 

Kék hírek

  1. Emlékezzünk biztonságban szeretteinkre!

    Mindenszentek és halottak napja környékén sokan keresik fel a temetőket, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. A kegyeleti időszakban keletkező tüzeket gyakran a sírkertekben felügyelet nélkül hagyott mécsesek, illetve az otthonokban meggyújtott gyertyák okozzák. A tűzesetek megelőzése ebben az időszakban is kiemelten fontos.

    2026.10.29.
  2. Tilos az égetés

    Az elmúlt hétvégén és a héten is több alkalommal riasztották a megye tűzoltóit olyan szabadtéri tűzesetekhez, amelyeknél kerti égetés során terjedtek tovább a lángok. Az aszály miatt a növényzet mindenhol rendkívül száraz, és az óvintézkedések ellenére is pillanatokon belül továbbterjedhet a tűz, amely sérülést és jelentős anyagi kárt is okozhat.

    2026.10.15.
  3. Zsarolás, kifosztás, rablás

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a férfit, aki számos erőszakos bűncselekményt követett el. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított idén februárban megfenyegette egy büfé alkalmazottját, és így szerzett pénzt tőle, majd tavasszal egy nővel dulakodott, és ezután vette el a készpénzét.

    2026.10.01.
  4. Letartóztatták a nőt

    A Székesfehérvári Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte annak a nőnek a letartóztatást, aki a gyanú szerint több erőszakos és vagyon elleni bűncselekményt követett el az elmúlt időszakban.

    2026.09.24.