Több ezer maszkot ajánlott fel a Szekfű Gyógyszertár a városnak

Újabb felajánlás támogatja Székesfehérváron a koronavírus-járvány elleni védekezést: a Szekfű Gyógyszertár ezer FFP2-es és tízezer orvosi szájmaszkot adományozott a városnak, hogy azzal a rászorulókat és az otthonokat segítsék.
2021.03.10. 11:17 |
Több ezer maszkot ajánlott fel a Szekfű Gyógyszertár a városnak

Ezer darab FFP2-es maszkot, illetve tízezer darab sebészeti szájmaszkot vett át ma Székesfehérvár Önkormányzata képviseletében Mészáros Attila alpolgármester a Szekfű Gyógyszertártól.

Papp Tibor, a Pharmex Gyógyszerész Kft. ügyvezetője elmondta: az adomány apropója az, hogy március 8-tól minden közterületen kötelező lett a szájmaszk, és a kiválasztott orvosi maszkok jóval nagyobb védelmet nyújtanak, mint a textilből készültek. A harmadik hullám idején már sokaknak tulajdonképpen egy éve nincs munkája, nem engedhetik meg maguknak a maszkvásárlást, nekik szerettek volna segíteni a felajánlással, tette hozzá.

Nagyon jókor jött az adomány, hiszen a maszkhasználat jelentősége az utóbbi időben megint nőtt, fejezte ki köszönetét Mészáros Attila alpolgármester. A rászorulók az Alba Bástya Család- és Gyermekjóléti Központnál vehetik majd át a sebészeti szájmaszkokat, az FFP2-es maszkok pedig a városi intézményekbe kerülnek, elsősorban a szociális és idősotthonokba, mondta az alpolgármester.

Az adományt a Városgondnokság központi raktárába szállították, onnan kerülnek majd a maszkok az intézményekbe.

Közlemények

  1. Csőtörés Öreghegyen - késő éjszakára áll helyre mindenhol a szolgáltatás

    A Fejérvíz tájékoztatja az érintett felhasználóinkat, hogy munkatársaik hibaelhárítási munkát végeznek Székesfehérváron a Farkasdi utcában 2026.01.30-án 16:45 órától. A Fejérvíz lehatárolta a problémát, Öreghegy vízhálózatának jelentős részén hamarosan helyreáll a vízellátás. A hiba elhárításáig tartósabb vízhiány a Farkasdi és Gyetvai utcákban, valamint a Zsolnai út víztoronynál lévő, mellékutcai részén várható. Az érintett utcákban a szolgáltatás várhatóan a késő éjszakai órákra helyre fog állni.

    2026.01.30.
  2. Útburkolat-javítás miatt lezárás lesz a Madách Imre utcában február 3-án és 4-én

    Útburkolat-javítási munkálatok miatt február 3-án, kedden 8 órától február 4-én, szerdán 16 óráig lezárják a Madách Imre utca Rendelőintézet irányába vezető ágát a Hunyadi utcai csatlakozás előtt. Az útzár ideje alatt forgalmirend-változásra kell számítani a környező utcákban, valamint módosul több autóbuszjárat útvonala is.

    2026.01.29.
  3. Kötelező a maszkviselés!

    Közösségi oldalára feltöltött üzenetben hívja fel a figyelmet a kórház, hogy az egészségügyi intézmény területén nem pusztán ajánlott, kötelező maszkot viselni. Az intézkedés 2025. december 12-től lépett életbe a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház székhelyén és valamennyi telephelyén és visszavonásig érvényes.

    2026.01.28.
  4. Meghibásodtak a jelzőlámpák

    A közlekedési lámpák meghibásodása miatt nem működnek a jelzőlámpák a Szent Flórián körút – Aszalvölgyi út kereszteződésében. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Fejér Vármegyei Igazgatósága a január 29-én, csütörtökön kezdődő javításig a közlekedők türelmét és megértését kéri.

    2026.01.27.