Tizenkét döntőst választott ki a zsűri a X. Fehérvári Versünnep válogatóján

Harminc diák érkezett szombaton a Szent István Művelődési Házba, hogy megmérettesse magát a válogatón és tagja lehessen annak a 12 fős csoportnak, akik a Versünnep április 6-i döntőjében szerepelhetnek. A diákok közül a legtöbben Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, József Attila és Radnóti Miklós verseit választották.
2019.02.16. 15:29 |
Tizenkét döntőst választott ki a zsűri a  X. Fehérvári Versünnep válogatóján

A zsűri döntése alapján Kneifel Nóra, Csengey Márton, Rásky Gergő, Kiss Viktória, Brunner Mátyás, Kerényi Réka Szilvia, Farkas Eszter, Baksa Ervin István, Krencz Virág Zsófia, Szipola Antal, Balázs Fanni és Cser-Palkovics Gergely jutott a X. Fehérvári Versünnep döntőjébe.

Tizedik alkalommal szervezte meg a Fehérvár Médiacentrum a Székesfehérvári Egyházmegyével, Székesfehérvár önkormányzatával, a Szent István Művelődési Házzal és a Vörösmarty Színházzal együttműködve a Fehérvári Versünnepet. A tehetséggondozó versenyt 2010-ben hívta életre a Fehérvár Médiacentrum együttműködő partnereivel. A Fehérvári Versünnepen az elmúlt években sok száz tehetséges diák vett részt. Ezúttal is nagy érdeklődésre számítottak a szervezők, ami be is igazolódott, hiszen harminc diák érkezett a válogatóra, hogy meggyőzze a zsűrit tehetségéről.

A diákok közül a legtöbben Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, József Attila és Radnóti Miklós verseit választották, de szavaltak Vörösmartytól, Pilinszkytől és Wass Alberttől is.

A X. Fehérvári Versünnep zsűrijének elnöke ezúttal is Kubik Anna Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész volt, a zsűri tagjai között pedig Závodszky Noémi színművész, Vakler Lajos újságíró, Bobory Zoltán író, költő és Tornyai Gábor plébános atya kapott helyet. A programsorozat fővédnökei ezúttal is Spányi Antal megyés püspök valamint Cser-Palkovics András polgármester voltak. Székesfehérvár polgármestere a délelőtt folyamán meglátogatta a válogatón résztvevőn diákokat.
A megnyitón Székesfehérvár alpolgármestere, Mészáros Attila felidézte, hogy 10 évvel ezelőtt Varga Sándor és Nagy Zoltán Péter álmodták meg a tehetségkutatót, azóta a Versünnep komoly közösségteremtő mozgalommá vált Székesfehérváron. Mészáros Attila példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, hiszen országosan is egyedülálló az a program, amely a fehérvári Médiacentrum, Székesfehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Egyházmegye támogatásával valósul meg. Kiemelte, hogy évről évre egyre több fiatalt tudnak bevonni a programba és ma már nem csak elődöntőből és döntőből áll a Versünnep, hanem kiegészül a székelyföldi Varga Sándor verstáborral, az utcaszínházakkal és a Vershúron programokkal is.A szombati válogatón 30 diák szavalt el egy-egy verset a zsűri előtt a magyar és a világirodalom gyöngyszemei közül. A döntőbe jutott diákok közül Kneifel Nóra Csukás Istvántól, Csengey Márton Vörösmartytól , Rásky Gergő Dsida Jenőtől, Kiss Viktória Bella Istvántól, Brunner Mátyás Pilinszky Jánostól, Cser-Palkovics Gergely Babitstól, Kerényi Réka Szilvia Lackfi Jánostól, Farkas Eszter Csanádi Imrétől, Baksa Ervin István József Attilától, Krencz Virág Zsófia Markó Bélától, míg Szipola Antal és Balázs Fanni Radnóti Miklóstól választott verset.