-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Tizenhetedszer rendezték meg a Városi Diákgálát a Művészetek Házában
A Városi Diákgálát minden évben a Magyar Kultúra Napjához lehető legközelebb eső időpontban rendezik meg. Az eseményen nemcsak színpadi tehetségüket mutatják be a diákok, a gálához kapcsolódóan hagyományosan rajzpályázati kiállítás is nyílik munkáikból. A XVII. Diákgálán kicsinek bizonyult a Művészetek Háza színházterme, sokan a folyosóról hallgatták a színvonalas produkciókat.
2014.01.25. 07:50 |
A Városi Diákgálát minden évben a Magyar Kultúra Napjához lehető legközelebb eső időpontban rendezik meg. Az eseményen nemcsak színpadi tehetségüket mutatják be a diákok, a gálához kapcsolódóan hagyományosan rajzpályázati kiállítás is nyílik munkáikból. A XVII. Diákgálán kicsinek bizonyult a Művészetek Háza színházterme, sokan a folyosóról hallgatták a színvonalas produkciókat.

Megnyitó beszédében Mészáros Attila ifjúsági tanácsnok kiemelte, hogy a fehérvári fiatalok folyamatosan bizonyítják tehetségüket: ezt tették tavaly a Szent István Emlékév rendezvényein és teszik most a Városi Diákgálán. Kiemelte, hogy a diákok jelentik Székesfehérvár biztos jövőjét, mert nemcsak tehetségesek, hanem erősek és kitartóak is, hiszen az embert próbáló az iskolai tanórák után sokan képzik magukat a zene, a tánc, vagy az irodalom terén.

Székesfehérvár ifjúsági tanácsnoka virágcsokorral köszöntötte Kovács Mária, a Bugát Pál középiskola tanárát és a diákgála főszervezőjét, aki 1998-ban azzal a céllal álmodta meg ezt a estélyt, hogy népszerűsítse az iskolát, közösséget építsen és a diákok megmutathassák tudásukat.

A rendezvény lehetőséget biztosít a Székesfehérváron és környékén tanuló diákoknak, hogy megmutathassák tehetségüket, fejlődésük eredményeit. Az idei diákgálára a fellépők szavalattal, prózával, paródiával, saját vers vagy próza elmondásával, mesemondással, hangszer szólóval, zenekari produkcióval, kórusművel, énekszólóval, tánccal, akrobatikus produkcióval, színpadi művel jelentkeztek.