-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Tíz nemzet táncosai búcsúztak a várostól a néptánc fesztivál záró gáláján
A viharos időjárás miatt Székesfehérvár vezetése a biztonságos megoldás mellett döntött, így idén a Királyi Napok Néptánc Fesztivál záró gálaműsora az ARÉV sportcsarnokban került megrendezésre. A rendezvényen 11 ország mutatta be népszokásait és a kultúrájukhoz tartozó hagyományos zenét, táncot és népviseletet. A rendezvény végén mutatkozott be az Alba Regia Tánccsoport vegyes kara, akik természetesen a legnagyobb tapsot kapták a hazai közönségtől. Tekintse meg képgalériánkat az eseményről!
2007.08.20. 23:30 |

A műsorra érkezőket számos nemzetet magába foglaló zenekar fogadta, akik vegyesen játszottak dalokat a különböző népek dallamvilágából.
A rendezvény kezdetén zenéjükre a hasonló elven szerveződő tánccsapat mutatta be a tizenegy nemzet jellegzetes lépéseit. A gálaműsort a portugál csoport kezdte, majd sorban mutatkoztak be a csapatok, akik egy-két rövid tánccal léptek fel. A közönség tetszését legjobban a szerb, kanadai és mexikói csoportok nyerték el. A rendezvény végén mutatkozott be az Alba Regia Tánccsoport vegyes kara, akik természetesen a legnagyobb tapsot kapták a hazai közönségtől.
Tekintse meg képgalériánkat az eseményről!
A műsorra érkezőket számos nemzetet magába foglaló zenekar fogadta, akik vegyesen játszottak dalokat a különböző népek dallamvilágából. A rendezvény kezdetén zenéjükre a hasonló elven szerveződő tánccsapat mutatta be a tizenegy nemzet jellegzetes lépéseit. A gálaműsort a portugál csoport kezdte, majd sorban mutatkoztak be a csapatok, akik egy-két rövid tánccal léptek fel. A közönség tetszését legjobban a szerb, kanadai és mexikói csoportok nyerték el. A rendezvény végén mutatkozott be az Alba Regia Tánccsoport vegyes kara, akik természetesen a legnagyobb tapsot kapták a hazai közönségtől.
Tekintse meg képgalériánkat az eseményről!