-
Jelentős kezdvezméyn a musicalre
Ma és szombaton jelentős, 30 százalékos kedvezménnyel lehet belépőt váltani a Menopauza című, nagysikerű musical-vígjátékra. A tabukat döntögető, szédületes humorú előadást február 7-én, szombaton 19.30 órai kezdettel mutatják be a MET Arénában olyan dívák szereplésével, mint Hernádi Judit, Tóth Enikő, Náray Erika és Szőlőskei Tímea.
2026.02.06. -
Folytatódik a Seuso-projekt
Akár már a következő hetekben folytatódhat a Szent István Király Múzeum vezetésével, közösségi régészek bevonásával zajló Seuso-projekt, amelynek végső célja, hogy feltérképezzék a Sárvíz partján egykor húzódó, Gorsiumhoz köthető, hatalmas kiterjedésű településrendszert.
2026.02.05. -
Örkény István: Tóték
A Vörösmarty Színház Horváth Csaba rendezésében mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját a kiszolgáltatottság, a zsarnokság és az emberi tűrőképesség abszurd történetét.
2026.02.06. -
Mesterek és tanítványok
Kivételes népművészeti tárlat nyílt meg a Szent István Művelődési Házban. A Fehérvári kézművesek kiállításán minden szakág alkotói bemutatkozhattak.
2026.02.06.
Ünnep a Felsővárosban Szent Sebestyén napján
A pestisjárványtól való megszabadulás emlékére Székesfehérvár lakossága 1739-ben Szent Sebestyén tiszteletére böjttel és körmenettel kapcsolatos, örök időkre szóló fogadalmat tett.
Ezt ünnepélyesen okiratba foglaltak és a belső tanács jegyzőkönyvében is megörökítettek. E fogadalom értelmében építették 1739 és 1749 között a Szent Sebestyén-kápolnát, amelyet 1800-tól 1807-ig nagyobb templommá bővítettek.
Szent Sebestyén a legnépszerűbb szentek közé tartozott. Mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más – embereket vagy állatokat pusztító – járvány idején. Január 20-án ünnepeljük a szent mártírt, aki Diocletianus római császár keresztényüldözései során ezen a napon halt vértanúhalált.
A szentmise kezdete előtt, 9.40-kor a Primavera Kórus az ünnep tiszteletére koncertet is ad, műsorukban az egyházi kórusirodalom gyöngyszemei hangzanak el. A kórust Szarka Andrea kíséri orgonán, vezényel Burján Orsolya karnagy.
A mise után az esemény résztvevőit forró teával és a Szent Sebestyén napján hagyományos fánkkal vendégeli meg a Fehérvári Polgárok Egyesülete a templom előtti téren.