-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Tíz középiskolás csapat versenyzett a „Költőnk és kora” vetélkedő döntőjében
A „Költőnk és kora" vetélkedő célja elmélyíteni és szélesíteni a diákok József Attilával kapcsolatos ismereteit, hogy ez által még közelebb jussanak a költő világához, hozzásegítve a fiatalokat kreatív készségeik, képességeik kibontakoztatásához, fejlesztéséhez.
A versenyben középiskolások négy fős csapatai vehettek részt, az első forduló március 11. és 24. között zajlott a világháló segítségével, ahol a csapatok főként versismereti, irodalomtörténeti, kortörténeti és József Attila életével, kortársaival kapcsolatos feladatokat kaptak. A csütörtöki döntőbe a zsűri döntése alapján a legtöbb pontszámot elért csapatok kerültek be.
„Az elmúlt huszonnyolc esztendő mindegyikében volt vetélkedő.
A vetélkedőt Tóth László, A Szabadművelődés Háza egykori munkatársa, majd igazgatója találta ki, Péntek Imre, Román Károly, Sobor Antal és Kóbor István közreműködésével.
A legjobban szereplő csapatok könyvvásárlási utalványt és könyveket kaptak. A zsűri a legsikeresebb iskolát vagy felkészítő tanárt Tóth László-díjban részesítette. Az eseményen részt vett Magyarits András, A Szabadművelődés Háza címzetes igazgatója, akinek vezetése idején rendezték az első vetélkedőt, huszonnyolc évvel ezelőtt.