Tisztelgés Kudor Ferenc életműve előtt

Emlékeztünk az egykori kolozsvári diákra, aki az ősi mintákat nemcsak tanulta és tanította, hanem őrizte is. Altorjay András művészetpártolóként és emberként is sokat kapott Kudor Feritől: "Az ő igazi színtere Kalotaszeg volt. Amit otthon megismert, magába szívott, azt hozta magával, azt véste bele faragványaiba. Kreatív ember volt, aki bármihez nyúlt, azt művészi felelősséggel tette.”

 

Kovács György, a fehérvári népművelés doyenje számára „Öcsi” egyszerre volt barát és mester, aki az erdélyi fafaragás tanítójaként sokat tett az ősi művészet megismertetéséért: „Annak idején, amikor elkezdtem faragni, nagyon sokat segített nekem. Számtalan titkot megosztott velem a faragásról, a kályhacsempe-készítésről. Minden egyes óra, amit együtt töltöttünk, meghatározó emlék!”

 

Kiss Dorottya, a Szabadművelődés Háza igazgatója sokat tett azért, hogy méltó módon emlékezzünk Kudor Ferire: „Nagyon sok emlék köt hozzá. A férjemmel gyakran jártunk hozzájuk Bánffyhunyadra. Még éltek a szülei, s a testvéreivel együtt jó barátra leltünk bennük, majd később Fehérváron is mindennaposak voltak a találkozásaink.”

 

Pati-Nagy Bence fotóriporterként és barátként is közel került az erdélyi történések megéléséhez, adatközlőként pedig hozzájárult ahhoz, hogy itt Székesfehérváron is megismerjék Öcsi munkáit: "Nekem csak jó emlékeim vannak róla. Nagyon szerettem mint szobrászművészt, s mint barátot is. Rengeteget segített, hogy erdélyi útjaimon minél jobban megismerhessem szülőföldjének legszebb helyeit.”

Alkotótársként, testi-lelki jó barátként Horváth Janó a kezdetektől végigkísérte a műtermek kettős magányában Feri műveinek születését. Ismerte minden rezdülését: "Amikor Feri idekerült, láttam rajta, hogy eléggé tájékozatlan az itteni dolgokban, így jószerivel minden szabadidőnket együtt töltöttük, segítettem neki. Nagyon hiányzik.”

 

Kudor Ferenc tanú volt, aki megalkuvás nélkül hirdette a népi kultúra tiszteletének fontosságát. Tanú volt, miközben Európa-szerte fogalmazott meg szobraival új elképzeléseket és utakat, kőből, fából, jégből. Befogadta a hűvös észak, a visszafogott nyugat, a szikrázó dél, de ő mindig hazatért hozzánk, mert otthonra vágyott, mert otthont teremtett szeretteinek és önmagának, mert várták, vártuk haza. Példája volt annak, miként lehet felülemelkedni a bántásokon, lerombolni a kisszerű gátakat. Emlékét őrzik a kimunkált mozdulatok, a keze nyomán megszentelt megannyi tárgy.