-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Textúrák – papír- és szálművészet címmel nyílik kiállítás a Vörösmarty Társaságnál
„Munkáimban fontos egyfajta téri élmény megfogalmazása, kialakítása, számomra izgalmas, ahogy a kép síkjából bizonyos elemek kiemelkednek és az alappal együtt egy új, mozgalmas faktúrát alkotnak.” – vallja önmagáról Illés Orsolya Tünde papír és kísérleti textiles, aki tavaly kezdett el kifejezetten papírmunkákkal foglalkozni.
A kiállítást Izinger Katalin művészettörténész nyitja meg a Vörösmarty Társaság Kossuth utcai termében, köszöntőt mond dr. Sebők Melinda, a Társaság elnöke, közreműködik Gálné Pék Eszter, a Társaság művészeti alelnöke és Baranya Zsófia művésznövendék, a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és AMI végzős tanulója.
A tárlat november 29-ig, keddenként 14-15 óra között, míg csütörtökönként 10-12 óra között látogatható a Kossuth utca 14. szám alatt.