-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Textilből készült alktosok láthatóak a Vörösmarty Művelődési Házban
Zsámbokréty Dóra képzőművész alkotásaiból nyílt kiállítás a Vörösmarty Mihály Művelődési házban. A tárlaton a fiatal művésztanár textilmunkái és szöttesei mellett, kreatív elgondolásokat megvalósító képeket is alkotott, melynek részleteit a textil elemi részei alkotják. Az alkotó a falakra pár festményt és grafikát is kiállított, amelyek hasonló jók voltak, mint a többi munkái. A kiállítás megnyitótáját Szentes Ottókár tartotta, de kevesen hallhatták, hiszen a művelődési ház meghívóján más időpontot tüntetett fel, mint ahogy a Kortárs Művészeti Fesztivál anyagaiban olvasható volt. A tárlat május 20-ig tekinthető meg.
2007.05.08. 02:04 |

Az alkotó a székesfehérvári Tóparti Gimnázium művészeti tagozatának művésztanára. 2004-ben szerzett diplomát a Magyar Iparművészeti Egyetem textiltervező-szövő szakán, majd 2005-ben vizuális és környezetkultúra tanári szakon is. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Kárpitművészek Egyesületének. 2002 óta vesz részt csoportos kiállításokon. 2005-2006-ban a Magyar Kárpitművészek Egyesületének tagjaként részt vett a Budavári Kárpitműhelyben készült Corvin-kárpitok munkálataiban. Falikárpitok, kézzel szövött lakástextilek és textiltervek kiállítása. A művész első önálló kiállítása Székesfehérváron. Természeti motívumokból kiinduló tervek és kárpitok, szakrális jellegű térbe helyezhető textilek és könnyedebb, színesebb lakástextilek bemutatása.