-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Térképészeti konferencia a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban
Térképészeti konferenciát rendez a Károlyi József Alapítvány annak a nemzetközi szemináriumnak a keretein belül, melyet 2007 március 30-31-én szervez a Hans Seidel Alapítvány, a párizsi Fondation Robert Schuman, a budapesti Franci Intézet, a prágai CEFRES, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék támogatásával, valamint a budapesti Belga Nagykövetség és a Történelemtanárok Egylete együttműködésével. A szeminárium fontosabb témái: a térkép, mint a politikai hatalom eszköze, a térképek pszichológiai hatásai, a térkép mint a propaganda eszköze, a térképek szimbolikus hatalma, térképek a tankönyvekben pedagógiai szempontból. A szeminárium ingyenes és nyilvános.
2007.03.27. 09:27 |
Térképészeti konferenciát rendez a Károlyi József Alapítvány annak a nemzetközi szemináriumnak a keretein belül, melyet 2007 március 30-31-én szervez a Hans Seidel Alapítvány, a párizsi Fondation Robert Schuman, a budapesti Franci Intézet, a prágai CEFRES, az ELTE Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszék támogatásával, valamint a budapesti Belga Nagykövetség és a Történelemtanárok Egylete együttműködésével.A „Térképészet és történelem Európában-szociológiai, pedagógiai, pszichológiai és politikai szemszögből”, szeminárium célja, hogy elősegítse a történészek, politológusok, szociológusok, geográfusok és térképészek közös gondolkodását a következő témákban: a térképészet jelentése az európai történelemben és a térképészet politikai, szociális, diplomáciai, pszichológiai és pedagógiai szerepe. A szeminárium fontosabb témái: a térkép, mint a politikai hatalom eszköze, a térképek pszichológiai hatásai, a térkép mint a propaganda eszköze, a térképek szimbolikus hatalma, térképek a tankönyvekben pedagógiai szempontból.
A szemináriumon 24 külföldi kutató (Németországból, Franciaországból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, Szlovákiából, az Egyesült Államokból és Romániából) csatlakozik magyar kollégiákhoz. Õk szeretnék nyilvánvalóvá tenni (többek között) a térképek fontosságát a világról alkotott képünk formálásában, azokat a tényezőket, melyek értelmezésüket befolyásolhatják, valamint szerepüket a történelemtanításban. Lesz is egy különleges térképkiállítás az ELTE Térképtudományi Tanszék gyűjteményéből amit összeállította Török Zsolt.
A szeminárium ingyenes és nyilvános.
Információ: 06 22 578 080-as telefonszámon vagy e-mailben a kastely@karolyi.org.hu címen.