-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Térey János költő, drámaíró, műfordító lesz a Fejér Megyei Levéltár vendége
Január 10-én szerdán 19.30-tól a Magyar Nemzeti Levéltár Fejér Megyei Levéltárban hallhatunk beszélgetést Térey János költő, műfordító, drámaíróval. A rendezvény a Szépírók Társasága támogatásával valósul meg, az est moderátora Czinki Ferenc lesz.
2018.01.05. 08:16 |
Térey János költő, drámaíró és műfordító, Budapesten él. A Jelenkor Kiadónál megjelent kötetei A Legkisebb Jégkorszak (verses regény, 2015); Őszi hadjárat (összegyűjtött versek, 2016); Kazamaták (Papp Andrással; tragédia, 2016). Térey János fordításában láthatja a fehérvári közönség a Vörösmarty Színházban Bertolt Brecht Jóembert keresünk című darabját is.