Terelések és lezárások a 10. Fehérvári Lecsófőző Vigasság idején

 Már mától zajlanak a 10. Fehérvári Lecsófőző Vigasság helyszíni előkészületei, így több terület lezárására kerül sor, amelyeket a cikkben található térképen feltüntettek a szervezők. Számos helyi és helyközi autóbuszjárat terelőútvonalon közlekedik majd a hétvégén. A szervezők azt kérik, hogy a rendezvényhelyszínektől távolabb rakják le autóikat az érkezők és inkább gyalogosan közelítsék meg a Dózsa György utca, valamint a Zichy liget környékét.
2014.09.17. 12:11 |
Már mától zajlanak a 10. Fehérvári Lecsófőző Vigasság helyszíni előkészületei, így több terület lezárására kerül sor, amelyeket a lenti térképen feltüntettek a szervezők. Számos helyi és helyközi autóbuszjárat terelőútvonalon közlekedik majd a hétvégén, ezek részletes leírása is olvasható az alábbi közleményben. A szervezők azt kérik, hogy a rendezvényhelyszínektől távolabb rakják le autóikat az érkezők és inkább gyalogosan közelítsék meg a Dózsa György utca, valamint a Zichy liget környékét.
 
A X. Fehérvári Lecsófőző Vigassághoz kapcsolódó lezárások:
 
2014.09.17. (szerda) 04.00 órától – 2014.09.23. (kedd) 12.00 óráig
Jávor Ottó tér (murvás terület), Kígyó utca (Várkörút felöli sarok – murvás bekanyarodó), Kígyó utcai bekanyarodónál és a Vasalóház mögötti kihajtónál található 4-5 parkoló zárása
 
2014. 09.18. (csütörtök) 00.00 órától - 2014.09.23. (kedd) 24.00 óráig
Zichy liget, Fő utca, Országzászló tér, Marosi Arnold utca, Városház tér, Oskola u., Liszt Ferenc utca
 
2014.09.19. (péntek) 00.00 órától – 2014.09.22. (hétfő) 24.00 óráig
Dózsa György út, Zichy liget (Városi Levéltár felöli útszakasza), Móri út (a Szent Vendel utcai kereszteződésig), Szent Sebestyén tér, Havranek J. utca ( a Zámoly köz kereszteződésig), Irányi Dániel u., Honvéd u. - járda terület.
 
2014.09.19. (péntek) 14.00 órától - 2014.09.21. (vasárnap) 24.00 óráig
Zichy liget – Ügyvédsor- utcájának, a Zichy liget - Levéltár felöli oldalának és a Zichy liget – Korrekt Kft. előtti parkolójának zárása
 
2014.09.19. (péntek) 14.00 órától - 2014.09.21. (vasárnap) 04.00 óráig
Ányos Pál utca teljes hosszában és a Művészetek Háza melletti parkolóban parkolási tilalom - kivéve BM autók.
 
2014.09.19. (péntek) 23.00 órától - 2014.09.21. (vasárnap) 04.00 óráig
Dózsa György út, Zichy liget (Városi Levéltár felöli útszakasza), Móri út (a Szent Vendel utcai kereszteződésig), Szent Sebestyén tér úttest és járdaterület. .Zsákutca lesz a Havranek utca ( a Zámoly köz kereszteződéstől), valamint az Irányi Dániel u., Honvéd u., Ányos Pál u., Csitáry G. Emil utca - úttest és járdaterület.
 
2014.09.19. (péntek) 24.00 órától – 2014.09.21. (vasárnap) 24.00 óráig
Mátyás Király körút, az Ybl Miklós utcától a Várkörút kereszteződésig
A menetrend szerinti autóbuszjáratok terelőútvonalai:
2014. szeptember 20-án, szombaton - egész nap (üzemkezdettől - üzemzárásig):
 
A forgalomkorlátozásban érintett országos és regionális járatok:
 
A Mór irányából/irányába közlekedő országos és regionális járatok a Palotai út – Szent Flórián krt. – 81 sz. főút terelőútvonalon közlekednek és a III. Béla király tér helyett a Gellért utcai helyközi megállóban állnak meg.
Kimaradó megállóhelyek:
Székesfehérvár, III. Béla király tér
Székesfehérvár, autószerviz
 
A Zámoly irányából/irányába közlekedő országos és regionális járatok a Budai út – Várkörút – Szekfű Gy. u. – Mikszáth K. u. – Zámoly u. – Kiskút u. – Szent Flórián Krt. – 8123 j. út terelőútvonalon közlekednek. A III. Béla király tér helyett a járatok a II. Rákóczi Ferenc iskola helyközi megállóban állnak meg. A Laktanyák megállóhelyek helyett pedig a Zámoly utcában ideiglenes megállóhelyek kerülnek kijelölésre (a Paletta üzletház előtt, illetve a túloldalon a Zámoly u. 42. sz. ingatlan előtt).
Kimaradó megállóhelyek:
Székesfehérvár, III. Béla király tér
Székesfehérvár, laktanya
 
A Lovasberény irányából/irányába közlekedő regionális járatok a Budai út – Várkörút – Szekfű Gy. u. terelőútvonalon közlekednek.
 
A forgalomkorlátozásban érintett helyi járatok az alábbi terelőútvonalon közlekednek:
 
„17”-es autóbuszjáratok módosított útvonala mindkét irányban: Budai út – Várkörút – Rákóczi u.
Kimaradó megállóhelyek:
György O. tér
Gellért u.
Uszoda
Szabadságharcos út
Ybl M. ltp.
Múzeum
 
„26”, „26A”és „38”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban: Budai út – Várkörút – Szekfű Gy. u.
Kimaradó megállóhelyek:
Autóbusz-állomás
György O. tér
Ybl. M. ltp.
 
„33”-as és „34"-es jelzésű autóbuszjáratok módosított útvonala: Gáz u. – Széna tér – Mikszáth K. u. – Zámoly u. – Fecskepart u. – Gombócleső u. – Fecskepart ltp. – Gombócleső u. – Fecskepart u. – Zámoly u. – Mikszáth K. u. – Szekfű Gy. u. – Várkörút – Prohászka O. u.
Kimaradó megállóhelyek:
 
„33”-as járatok esetében:
 Széna tér (az autóbuszok a Rákóczi utcában lévő megállóhely helyett a Széna téren kialakított megállóhelyen állnak meg)
Fehérvár Áruház
Múzeum
III. Béla király tér
Ezredéves iskola
Szt. Vendel u.
Irányi D. u.
 
„34”-es járatok esetében:
III. Béla Király tér
Irányi D. u.
Szt. Vendel u.
Laktanyák
Ezredéves Ált. Iskola
Múzeum
Fehérvár Áruház
 
Az Ezredéves iskola megállóhelyek helyett a Zámoly utcában ideiglenes megállóhelyek kerülnek kijelölésre (a Paletta üzletház előtt, illetve a túloldalon a Zámoly u. 42. sz. ingatlan előtt). A városközpont irányában lévő Laktanyák megállóhely helyett a Gombócleső utcában, a Korona boltbázis előtt lesz az ideiglenes megállóhely.
 
2014. szeptember 21-én, vasárnap – egész nap (üzemkezdettől - üzemzárásig):
 
A forgalomkorlátozásban érintett országos és regionális járatok:
 
A Mór, valamint Zámoly irányából közlekedő országos és regionális járatok a Várkörút – Budai út terelőútvonalon közlekednek.
 
A Mór, valamint Zámoly irányába közlekedő országos és regionális járatok a Palotai út – Mészöly G. u. – Zichy liget – Móri út (Havranek J. u.) terelőútvonalon közlekednek.
A járatok a III. Béla király téren a helyközi megállóban állnak meg.
 
A Lovasberény irányból/irányába közlekedő regionális járatok a Várkörút – Budai út terelőútvonalon közlekednek.
 
A forgalomkorlátozásban érintett helyi autóbuszjáratok:
 
„17”-es autóbuszvonal járatai mindkét irányban a Palotai út – Mészöly G. u. – Zichy liget – Dózsa Gy. út – Várkörút terelőútvonalon közlekednek.
Kimaradó megállóhelyek:
Szabadságharcos út
Ybl M. ltp.
 
A „26”, „26A” és „38”-as autóbuszvonal járatai mindkét irányban a Palotai út – Mészöly G. u. – Zichy liget – Dózsa Gy. út – Szekfű Gy. u. terelőútvonalon közlekednek.
Kimaradó megállóhely:
Ybl M. ltp.
 
A terelésben érintett helyi autóbuszjáratok az Ybl M. ltp. megállóhely helyett kifelé az Uszoda, a belső végállomás felé közlekedő járatok pedig a Mészöly G. utcában a Sár utcai kereszteződés után kialakított ideiglenes megállóhelyen, valamint a Palotai úton lévő Gellért u. elnevezésű megállóhelyen állnak meg.
 
A terelések miatt a menetrendben meghirdetett időpontoktól pár perces eltérés lehetséges, az autóbuszjáratok a terelőútvonalon rendszeresített valamennyi megállóhelyen megállnak.