-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Téravató és búcsúzás pénteken: Szarka Gézára és Arató Antalra emlékeznek
Székesfehérvár kulturális életének meghatározó szereplőjére, aktív formálójára, a Vörösmarty Társaság egykori alelnökére, Arató Antalra emlékezik a Társaság június 13-án, pénteken 10.30 órától a Kossuth utca 14. alatti épület udvarán lévő emléktáblánál. Azokat várják erre az alkalomra, akik személyesen nem tudnak részt venni Arató Antal aznapi, kispesti temetésén, de szeretnék közösen is elbúcsúztatni az elhunytat.
Az emlékező műsorra – amelyet koszorúzással, gyertyagyújtással is egybekötnek – minden irodalom- és művészetkedvelőt várnak a szervezők.
Ugyanezen a napon, 11.00 órakor téravató ünnepség kezdődik a Székesfehérvári Árpád Fürdő előtt, a Kossuth és a Táncsics utca találkozásánál található „Táncosnő” bronzszobránál: a kis tér mostantól a Vörösmarty Irodalmi és Művészeti Társaság alapító elnöke, Szarka Géza nevét viseli. Szarka Géza 1921-től 1942-ig a székesfehérvári Árpád-házi Boldog Margit Leánygimnázium (ma Teleki Blanka Gimnázium) tanára, majd 1942-től 1949-ig igazgatója volt. 1931 és 1945 között alapító elnöke volt a Vörösmarty Irodalmi és Művészeti Társaságnak, amely a helyi művészeti élet fellendítését szolgálta. A téravató ünnepségen dr. Cser-Palkovics András polgármester mond köszöntöt, közreműködik Sebők Melinda irodalomtörténész, a Vörösmarty Társaság elnöke és P. Maklári Éva költő, a társaság alelnöke.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak a megemlékezésre és az ünnepségre!