-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Tanulj szabadon, taníts szabadon - könyvbemutató a Zichy ligetben
Balatoni József, azaz Jocó bácsi, a televíziós vetélkedőből és a média különböző felületeiről jól ismert tetkós töritanár, a gyerekek és a pedagógusok nagy kedvence mutatja be új, áprilisban megjelenő Tanulj szabadon, taníts szabadon! című könyvét május 13-án, vasárnap 15 órakor a Zichy ligetben.
2018.05.02. 08:02 |
Az élmény alapú oktatásról szóló könyvet és szerzőjét a 19. Kortárs Művészeti Fesztivál keretében ismerhetik meg közelebbről a téma iránt fogékonyak, és nyilván a gyerekek is szívesen találkoznak Jocó bácsival.
Szeretettel várják a pedagógusokat és tanítványaikat, valamint a gyerekek szüleit az eseményre, amelynek végén a népszerű szerző dedikálja is műveit. A beszélgetést Tibenszky Móni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója vezeti.
Szeretettel várják a pedagógusokat és tanítványaikat, valamint a gyerekek szüleit az eseményre, amelynek végén a népszerű szerző dedikálja is műveit. A beszélgetést Tibenszky Móni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója vezeti.