-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Táncünnep - több ezer ember a Királyi Napokon Székesfehérvár Belvárosában
2007.08.16. 07:24 |
Felvonulás és utcatánc nyitotta meg a 12. Királyi Napok nemzetközi Néptáncfesztivált. A hagyományokhoz híven a fellépő csoportok este hét órakor indultak el a Malom utcai Táncházból, és egészen a Városház térig vidám tánccal és zenével varázsoltak fesztivál hangulatot a belvárosba, és invitálták a látogatókat a Királyi Napok nyitógálájára. Idén tíz nemzet táncosai vendégeskednek Székesfehérváron.A helyszínről Szamosi András tudósít képekben.
Nézze meg képekben a nyitógálát!
Végigtáncolták a Belvárost - képek a felvonulásról
A Királyi Napok programja
Az Augusztus 20-ig tartó fesztivált Székesfehérvár polgármestere Warvasovszky Tihamér nyitotta meg szerdán este a város főterén, majd a néptánccsoportok egy-egy jellemző tánccal adtak ízelítőt, abból, amit a következő néhány napban egy-egy este láthatnak majd a Városház téri színpadon.