-
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Deák Dénes pályázat
A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma idén is meghirdette ösztöndíjpályázatát művészettörténészek, várostörténészek, néprajzkutatók, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói számára. A pályázatokat június 16-ig várják és augusztus 1-jéig bírálják el.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Talpra magyar! – Vörösmarty színházas flashmobok az ünnepi hétvégén
A március 15-i hétvégén érdemes lesz nyitott szemmel járni a városban, a Vörösmarty Színház több helyszínen ünnepi flashmobra készül. Szombaton 13 órától a Városház téren, 14 órától a Vasútállomáson, 15 órától az Alba Plaza előtt, míg vasárnap 14 órakor az Alba Plazánál, 14.30-kor a Vörösmarty Színháznál, 15.30-kor pedig a Városház téren számíthatunk villámcsődületre.
2026.03.13. 09:21 |
Néha a legváratlanabb helyeken születnek a legjobb pillanatok. Egy utca, néhány ember és valami egészen különleges – Talpra magyar! címmel nem mindennapi flashmobbal készül a Vörösmarty Színház, mely szombaton és vasárnap is több helyszínen lesz elcsíphető. Március 14-én, szombaton 13 órától a Városház téren, 14 órától a Vasútállomáson, 15 órától az Alba Plaza előtt, míg március 15-én, vasárnap 14 órakor az Alba Plazánál, 14.30-kor a Vörösmarty Színháznál, 15.30-kor pedig a Városház téren számíthatunk a villámcsődületre. Ha a közelben jár, álljon meg egy percre. Lehet, hogy több történik majd, mint gondolná – invitál mindenkit a Vörösmarty Színház.