-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Táborozóknak tartott foglalkozást a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör
A nyár folyamán is folytatja bemutatóit a Székesfehérvári Városi Bélyeggyűjtő Kör. A szervezet tagjai két helyszínen, a VOKE Vörösmarty Mihály Művelődési Házban és a Köfém Művelődési Ház által szervezett nyári napközis tábor résztvevői számára tartottak foglalkozásokat. A Köfémen ezen a héten zajlik az intézmény nyári napközis táborának második turnusa. 16 gyerek vakációzik itt, akiknek könyvtári foglalkozást, játékokat, kisbuszos gyárlátogatást, kézműves foglalkozásokat, filmvetítést szerveznek, de szerepel a programjukban az Alumíniumipari Múzeum látogatása, tűzoltósági bemutató, kirándulás a Rác-bányába és interaktív bemutató dr. Berkényi Tamás állatorvossal, a Székesfehérvár-Sukoró Vadmadárkórház vezetőjével.
A szervezet célja, hogy a foglalkozások által népszerűsítse a bélyeggyűjtést, tagokat toborozzon, illetve éltesse és továbbadja a gyűjtés hagyományait.