-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Szülői dilemmákkal foglalkoznak a júniusi Csajos esten
A június 6-án megrendezésre kerülő Csajos estre kivételesen a gyerekekkel együtt várják az anyukákat a Barátság Moziba. A program ideje alatt játszóházat tart az Ákombákom Családi Napközi. A téma a szülői dilemmák a gyereknevelés kérdéseiről, a résztvevők Renáta Liliána pszichológussal beszélgethetnek.
2013.05.29. 13:00 |
A június 6-án 17 órától megrendezésre kerülő Csajos estre kivételesen a gyerekekkel együtt várják az anyukákat a Barátság Moziba. A program ideje alatt játszóházat tart az Ákombákom Családi Napközi. A téma a szülői dilemmák a gyereknevelés kérdéseiről, a résztvevők Renáta Liliána pszichológussal beszélgethetnek.
Ezúttal szülőknek és leendő szülőknek szeretnének hasznos programot nyújtani a félévzáró Csajos esten. A gyereknevelés számtalan kérdéseket vet fel a szülőkben, és felgyorsult világunkban legtöbben az interneten próbálnak ezekre válaszokat találni. A júniusi Csajos esten lehetőség lesz kérdezni is az előadásra meghívott szakértőtől - Révész Renáta Liliána tanácsadó pszichológustól, a Tábitha ház munkatársától.
Az előadást követően a Pasiból lett férfi című norvég vígjátékot vetítik a résztvevőknek a Barátság moziban. A film a felelősségteljes férfivá válás problematikájáról szól, egy 35 éves éretlen férfi hirtelen apává formálódásáról. Mindezt vicces helyzetkomikummal tálalja a rendező a nézők elé, férfiaknak és hölgyeknek egyaránt ajánlott megnézni!A június 6-i Csajos est kivételesen 17 órától kezdődik, a Fejér Megyei Művelődési Központ kávézójában, majd az 1-1,5 órás előadást követi a filmvetítés a Barátság moziban. A teljes program ideje alatt gyermekfelügyeletet, játszóházat biztosít a helyszínen az Ákombákom Családi Napközi.