-
Fehérvár épületei
Közel száz alkotás érkezett be a WERT Értékmentők Egyesület által első alkalommal meghirdetett amatőr fotópályázatra. A Fehérvár épületei témakörben született képeket amatőr és profi fotósok készítették, majd a négytagú zsűri döntését követően a legjobb 30 pályaműből nyílt meg szerdán délután a Vörösmarty Színházban a kiállítás.
2024.05.15. -
Kortárs Fesztivál 2024.
Zene, tánc és irodalom, kiállítások, workshopok, és persze a Jam-Bory-Vár színes programja – változatos, tartalmas programkínálat várja a 23. Kortárs Művészeti Fesztivál (KMF) vendégeit május 17. és 19. között a Csónakázó-tó partján és a belvárosban, a Bartók Béla téren, egy héttel később pedig a Bory-várban.
2024.05.15. -
Nyitott műtermek
Nyitott műtermek program indult a Felsővárosi Alkotóházban. A kezdeményezés keretében az érdeklődők megtekinthetik a Székesfehérvári Művészek Társaságának 4 művészének alkotófolyamatait.
2024.05.15. -
A bűn nyomában
Újabb érdekes előadásnak adott otthont az Európa Klub. Magony Imre a kiegyezés kori Székesfehérvár bűnügyi krónikáját tárta az olvasók elé.
2024.05.15.
Szulák Andrea volt a sztárvendég a Városi Nyugdíjas Karácsonyon
Advent utolsó hetében az idei évben is megrendezték a Városi Nyugdíjas Karácsonyt a Vodafone Sportcentrumban. A rendezvényen újra teltház volt, a szépkorúak örömmel és szeretettel fogadták a Hermann László Zeneiskola és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek fellépését, valamint a rendezvény sztárvendégét, az EMeRTon-díjas Szulák Andreát.
2015.12.15. 16:15 |
Advent utolsó hetében az idei évben is megrendezték a Városi Nyugdíjas Karácsonyt a Vodafone Sportcentrumban. A rendezvényen újra teltház volt, a szépkorúak örömmel és szeretettel fogadták a Hermann László Zeneiskola és az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek fellépését, valamint a rendezvény sztárvendégét, az EMeRTon-díjas Szulák Andreát.
Székesfehérvár Önkormányzata minden decemberben nagyszabású programot szervez a szépkorúak számára karácsony alkalmából. A városvezetés így kívánja kifejezni tiszteletét és köszönetét a nyugdíjas kluboknak és egyesületeknek egész éves közösségi munkájukért, támogatásukért. A Városi Nyugdíjas Karácsony helyszíne ismét a Vodafone Sportcentrum volt, ahol teltház mellett ünnepeltek a résztvevők. Az ünnepi műsort a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola Fiori Musicali furulya együttese kezdte, majd az Alba Regia Alapfokú Művészeti Iskola Gabonca és Derce gyermekcsoportjai léptek fel.
A produkciók után Székesfehérvár polgármestere, dr. Cser-Palkovics András köszöntötte a megjelenteket: „Egy család és egy közösség életében a karácsonynál nincsen szebb és az adventi felkészülés minden esztendőben csodálatos időszaka egy-egy közösségnek, így Székesfehérvárnak is." - mondta Székesfehérvár polgármestere, kiemelve, hogy az ünnepi műsorral azoknak szeretnének önfeledt szórakozást kívánni, akik sokáig segítették, építették ezt a várost és szervezték Fehérvár életét.
Cser-Palkovics András gyermekkori emlékeket felidézve elmondta, nagymamái arcán szenteste, a vacsora idején látta azt a mosolyt, ami annak szólt, hogy együtt van a család, mert a nagyszülők már pontosan tudják, milyen nagy dolog az, amikor a rohanó világban össze tud jönni a család apraja-nagyja. "Ilyenkor a gyerekek izgalommal bontogatják a csomagokat, a felnőttek pedig élvezik az ő örömüket, az egész család a szeretetről, összetartozásról szól. Azt kívánom, hogy ezt a szeretetet, összetartozást találja meg minden család a következő napokban és karácsony szent ünnepén." - tette hozzá a polgármester.