-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Szőnyeggé szőtt álom - megnyílt Vimmer Gergő tárlata a Királykút Emlékházban
Vimmer Gergely szőtteseit látva kézzelfoghatóvá válik az a „teremtő fogyatékosság", amiről Pilinszky János így ír: "A művészetben a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden fogyatékosság teremtő és magasrendű erővé válhat."
Tárlatának megnyitóján Deák Lajosné, önkormányzati képviselő kiemelte, jó lenne, ha minél többen megismernék Gergő alkotásait; ezt a célt szolgálja a kiállítás.
„Egy különleges csodavilágba cseppenhet a látogató Vimmer Gergő kiállításán. Azt láthatjuk, amit Gergő a lelkéből megmutat munkái által.
Ha a kis dolgokat is tudjuk értékelni, jobb lesz tőle a világ és mi is jobbak leszünk.
Gergő keze munkái mindenki számára bizonyságul szolgálnak: minden helyzetből újra lehet kezdeni.” - emelte ki köszöntőjében Deák Lajosné.