-
Jelentős kezdvezméyn a musicalre
Ma és szombaton jelentős, 30 százalékos kedvezménnyel lehet belépőt váltani a Menopauza című, nagysikerű musical-vígjátékra. A tabukat döntögető, szédületes humorú előadást február 7-én, szombaton 19.30 órai kezdettel mutatják be a MET Arénában olyan dívák szereplésével, mint Hernádi Judit, Tóth Enikő, Náray Erika és Szőlőskei Tímea.
2026.02.06. -
Folytatódik a Seuso-projekt
Akár már a következő hetekben folytatódhat a Szent István Király Múzeum vezetésével, közösségi régészek bevonásával zajló Seuso-projekt, amelynek végső célja, hogy feltérképezzék a Sárvíz partján egykor húzódó, Gorsiumhoz köthető, hatalmas kiterjedésű településrendszert.
2026.02.05. -
Örkény István: Tóték
A Vörösmarty Színház Horváth Csaba rendezésében mutatja be Örkény István Tóték című tragikomédiáját a kiszolgáltatottság, a zsarnokság és az emberi tűrőképesség abszurd történetét.
2026.02.06. -
Mesterek és tanítványok
Kivételes népművészeti tárlat nyílt meg a Szent István Művelődési Házban. A Fehérvári kézművesek kiállításán minden szakág alkotói bemutatkozhattak.
2026.02.06.
Szombaton premier - a Kőszívű ember fiait mutatja be a Vörösmarty Színház
Premierre készül a Vörösmarty Színház társulata, március 16-án szombaton 19 órakor mutatják be A kőszívű ember fiait. Ödön, Richárd és Jenő története bemutat egy szélsőséges országot a forradalom és szabadságharc viharaiban.
2024.03.12. 07:18 |
Az előadást Jókai Mór regénye alapján Selmeczi Bea, dramaturg és Szikora János, rendező alkalmazza színpadra.
„A föld ne forogjon, hanem álljon”– mondja halála előtt Baradlay Kazimir a szabadságharc előtti napokban. De a forradalom után a világ megváltozik, és Baradlayné szembe megy férje végrendeletével, hogy fiait a magyar haza védelmének szolgálatába állítsa. Jókai Mór regénye ma is aktuális kérdéseket feszeget, amit a regényből írt új darab továbbgondol. A színmű március 16-tól látható a Vörösmarty Színházban.