-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Szolnokon mutatja be a "Diótörő és egérkirályt" a Vörösmarty Színház
A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékaként Szomor György - Szurdi Miklós - Valla Attila: Diótörő és egérkirály című családi musical-ját láthatja a nagyközönség a Szolnoki Szigligeti Színház idei repertoárján. Karácsony éjjelén sok furcsaság történhet, így az sem meglepő, hogy a játékok megelevenednek, és a fából készült Diótörő vezérletével harcba indulnak az őket megtámadó gonosz Egérkirály és egérserege ellen, akik elvesztették az emberek szeretetét...
A Székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégjátékaként Szomor György - Szurdi Miklós - Valla Attila: Diótörő és egérkirály című családi musical-ját láthatja a nagyközönség a Szolnoki Szigligeti Színház idei repertoárján.
Karácsony éjjelén sok furcsaság történhet, így az sem meglepő, hogy a játékok megelevenednek, és a fából készült Diótörő vezérletével harcba indulnak az őket megtámadó gonosz Egérkirály és egérserege ellen, akik elvesztették az emberek szeretetét.
Diótörő azonban nem volt mindig fából, hiszen ő csak az elvarázsolt Mantonate hercegnő megmentésekor változott diótörő fabábbá, így aztán Diótörő már fából faragott konyhai segédeszközként került Marika kezébe. Marika szeretete, hűsége és kitartása végül ismét emberré változtatja őt. A szeretet a legfontosabb dolog a világon!