-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Szívesen jönnek a kutyások Székesfehérvárra - interjú Nyakas Gábor kutyakiképzővel
CACIB kutyakiállításnak adott otthont július első hétvégéjén a Bregyó Sportcentrum. A rendezvényen több mint Tízezer ember vett részt a két nap folyamán és mintegy kétszáz kutyafajta versengett, hogy ki a legszebb a fajtájában. Rá egy hétre Német Juhászkutya Német Kőrung és Tenyészszemle volt a Homoksoron az Alba Dog Centerben. A versenyek kapcsán az egyik szervezővel Nyakas Gábor kutyakiképzővel, az Alba Dog Center vezetőjével beszélgettünk, aki elmondta, hogy szerencsére elég sok olyan szálláshely van Székesfehérváron, ahol kutyástól is meg lehet szállni.
2007.07.25. 09:08 |
CACIB kutyakiállításnak adott otthont július első hétvégéjén a Bregyó Sportcentrum. A rendezvényen több mint Tízezer ember vett részt a két nap folyamán és mintegy kétszáz kutyafajta versengett, hogy ki a legszebb a fajtájában. Rá egy hétre Német Juhászkutya Német Kőrung és Tenyészszemle volt a Homoksoron az ALba Dog Centerben. A kutyás rendezvények közül a legrangosabb a Nemzetközi CACIB Kutyakiállítás. A versenyek kapcsán az egyik szervezővel Nyakas Gábor kutyakiképzővel, az Alba Dog Center vezetőjével beszélgettünk.
Minek tudható be, hogy Székesfehérváron az utóbbi néhány évben egyre több kutyakiállítást rendeznek?
A CACIB egy nemzetközi cím kutyáknak, ami például elengedhetetlen, ha Interchampion szeretne lenni egy eb. A város azért kaphatta meg a rendezési jogot, mert évek óta jól sikerültek a kutyás rendezvények Fehérváron. Bátran mondhatom, hogy a nevezési számok és a látogatottság tükrében is a városban rendezett versenyek sikeresek.
Szeretnek Székesfehérvárra jönni a kutyatartók?
Úgy gondolom, hogy igen, hiszen évről évre többen jönnek az általunk rendezett versenyekre. Sokan egy hosszú hétvégét töltenek ilyenkor a városban, mert a szombati versenyekre is pénteken már megérkeznek, napközben kutyakiállításon vannak és késő délután lehet bőven programot találni Fehérváron. Sokan azért is jönnek korábban, hogy szoktassák a környezetet kedvencükkel.
Milyen visszajelzések érkeznek miért szeretik a várost?
Az-az egyik legnagyobb előnyünk, hogy mindenhonnan gyorsan el lehet bennünket érni és ez fontos azoknak, akik állatot szállítanak. Fontos, hogy a Bregyó Sportcentrum egy szenzációs terület, ahol van bőven árnyékos hely. Nyár elején vannak általában a kiállítások és a sok fa rendkívül kellemes környezetet biztosít közel a Belvároshoz.
A fehérvári szálláshelyek között találni bőven olyat, ahol szívesen látják a kutyánkat is?
Az esetek többségében a szervezők biztosítanak szállást a városban és szerencsére elég sok olyan hely van Székesfehérváron, ahol kutyástól meg lehet szállni. Sajnos több helyen kimondottan nem szeretik a kutyásokat. Akik külföldről jönnek kiállításra persze rendelkeznek megfelelő eszközzel, amiben tarthatják a kedvencüknek, de elvárják ugyanakkor, hogy legyen olyan szálláslehetőség, ahol fel tudják magukkal vinni a kutyát.
Július második hétvégéjén is volt kutyás rendezvény a Homoksoron, az Alba Dog Centerben…
Német Juhászkutya Német Kőrung és Tenyészszemle volt, ami egyszer van egy évben Magyarországon és a rendezést csak a kiemelkedő szervező munkát végzők kaphatják meg. Szerencsére itt is elég sokan voltak: jöttek Belgiumból, Hollandiából, Svájcból, Horvátországból és Szlovákiából a megmérettetésre. Ez egy klasszikus kiállítás német juhászkutyáknak, ahol komoly fizikai erőpróbán is bizonyítaniuk kell. A munkaosztályba nevezett négylábúaknak pedig őrző-védő próbán is részt kell venniük, ami egyfajta bátorságpróba is.
A kutyaiskolában, ahol a kiállítást rendezték évről-évre –persze a lehetőségeikhez mérten- próbálják szépíteni a környezetüket…
Természetesen, mert nem szeretnénk, ha csak arról szólna a kutyaiskola, hogy kijövünk a Homoksorra és hajtunk. Igenis fontos mindenkinek a szép, rendezett környezet, hiszen mi másért mennénk el a kedvencünkkel a kutyaiskolába, ha nem azért, hogy ott jól érezzük magunkat. Biztosítani kell egy ehhez megfelelő környezetet, ahol jókedvűen, könnyedén lehet megtanítani azokra a dolgokra a kutyákat, amikre szeretnénk.