-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Szitakötő tehetséggondozó képzés indult a Munkácsyban a nyitott, kíváncsi gyerekekért
Három napos, 30 órás akkreditált tehetséggondozó képzés kezdődött pedagógusok számára hétfőn, a Liget Műhely Alapítvány szervezésében a Munkácsy Mihály Általános Iskolában. A „Szitakötő” egy integrált ökológiai oktatási program, amely 2008 óta több száz hazai és határon túli iskolában sikerrel működött. A programot az eddigi tapasztalatok alapján úgy alakították ki, hogy az általános iskolában és a gyerekekkel bármilyen szakmai, fejlesztő területen dolgozó szakemberek személyes élményeket és inspirációt is szerezhessenek.
2017.08.21. 11:01 |
A Szitakötő oktatási programot oktató képzés célja, hogy a pedagógusok elméleti előadások és játékos foglalkozások keretében megismerkedjenek a „Szitakötő” komplex módszertanával, céljaival, fejlesztő pedagógiai lehetőségeivel, amelyek az oktatás-nevelés terén egyedülálló módon ötvözik a természettudományt és a művészeteket.
Horgas Judit, a Szitakötő oktatási program vezetője elmondta, hogy a foglalkozások komplex fejlesztést céloznak, a művészeti és környezeti nevelést próbálják összekapcsolni különböző művészeti ágak felhasználásával. A „Szitakötő” környezettudatos életmódra tanít, és azt próbálja megmutatni, hogy a természettudományok iránt érdeklődő gyerekek, pedagógusok is megtalálhatják a művészetekben a maguk érdeklődési területét. „Az elgondolásunk alapja, hogy akkor tud jól tanulni a gyerek és a pedagógus, ha jól érzi magát közben. Próbálunk játékos feladatokat adni, az aktivitásra, kreativitásra alapozva szeretnénk elérni, hogy az ismeretek megmaradjanak, gondolkodni tanítsunk és a világra való nyitottságot, kíváncsiságot felkeltsük a gyerekekben.” – mondta el Horgas Judit az első foglalkozás előtt, amelyre 25 pedagógus érkezett a város iskoláiból.
Az akkreditált tehetséggondozó képzést Székesfehérvár Önkormányzata finanszírozza. Juhász László környezetvédelmi tanácsnok elmondta, hogy a Környezetvédelmi Alap terhére támogatják a programot, amelyen 25 pedagógus vesz részt. „Azért is tartottuk fontosnak a program támogatását, mert az akkreditált képzéssel a pedagógusok is duplán nyernek, hiszen élvezhető, újszerű formában tudják majd átadni az ismereteket a gyerekek részére és egyúttal be tudják gyűjteni a kötelező akkreditációs pontokat is.” – emelte ki Juhász László, aki elmondta, hogy a képzéssel kapcsolatban jó tapasztalatokról számoltak be más városokban is.