-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Színházbarátok Bora - borverseny december 12-én a Magyar Király parkolójában
Hazánk legújabb és egyben egyik legrégebbi színháza nyitja meg kapuit december derekán: az 1874-ben felavatott Vörösmarty Színházat a 2004 nyarán megkezdett, másfél éven át tartó felújítás végeztével egy héten át zajló rendezvénysorozat keretében adják át a fehérváriaknak. A nyitóhét kiemelt eseménye lesz a Színházbarátok Bora megválasztására kiírt borverseny, amit az ARTéria Vörösmarty Színházbarátok Közhasznú Egyesülete szervezett.
A borkóstolóval egybekötött borverseny december 12-én, hétfőn 17 órakor a Helyőrségi Zenekar fúvósműsorával kezdődik a színház mellett, a Magyar Király Szálló parkolójában, ahol az érdeklődők egy négyórás zenés program keretében ugyanazokat a borokat kóstolhatják meg, amelyeket a színház épületében a zsűri véleményez.
A szakemberek 9 fehér és 9 vörösbort kóstolnak végig, amelyeket Székesfehérvár legrangosabb borkereskedései neveztek a versenyre - ezek közül választják ki fehérbor és vörösbor kategóriákban azt a bort, amely egy éven át a színház kávéházában a „Színházbarátok Bora” megtisztelő címet viselheti. A címért versengő nemes borokból borkóstoló jegyek ellenében lehet ízelítőt kérni, a bevétellel az ARTéria Egyesület a Vörösmarty Színház ünnepi nyitóhetének rendezvényeit támogatja. Borkóstoló jegyek 100 forintos áron vásárolhatók a versenyen induló borkereskedésekben (Bor és Teaház, Pozsonyi út 99/a.; Monarchia Borok, Várkörút 1.; Vinotéka, Lövölde u. 18.), a színház jegyirodájában, az egyesület tagjainál, a helyszínen pedig az ARTéria pavilonjában.
A borok mellé sajtokat, pogácsát és egyéb apróbb falatokat lehet fogyasztani, a Magyar Király Szálló pedig (amely a rendezvény melegedőjéül is szolgál) erre az estére egy Bacchus-tálat állított össze borhoz illő étkekből. Ugyancsak a Magyar Király mér forralt bor azok számára, akik a hűs borok helyett inkább valami forróbb italra vágynak (egy adag forralt bor 2 db borjegybe kerül). A kóstolásra kínált borok esetében a fehérborok 3, a vörösborok pedig 4 borjegybe kerülnek. A borokat a műanyag poharak mellett hozott pohárba is mérik a borkereskedések, akiknek pedig nincs üvegpoharuk, az ARTéria Egyesület emblémájával díszített üvegpoharat is vásárolhatnak (a poharakból származó bevétellel szintén a színház nyitóhetét támogatja az egyesület).
Délután öt órától M. Tóth Zsolt jégszobrász egy két méter magas jégtömbből a helyszínen faragja ki Bacchus szobrát. A művész látványos fény- és füsteffektusok közepette, mintegy két óra alatt alkotja meg a jégszobrot.
Este hét órától a szabadtéri színpadon „borműsort” ad a Vörösmarty Színház és a Galiba együttes. A zenés-verses műsorban közreműködik Matus György, Kolos István, Kozáry Ferenc, Juhász Illés, Gulyás Sándor, Budaházy Árpád, Bata János és Váradi Eszter Sára, valamint a színház tánckarából Nagy Attila, Cserta Gábor, Gál Gergő, Molnár László, Lőrincz Máté, Fekete Krisztina, Tombor Tímea, Fister Andrea és Máhr Dalma. Este kilenckor pedig tűzijáték koronázza meg az estet a színház tetőteraszán