-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Szerdán a Hősök tere lesz a jazz zene központja
Július 21-én, szerdán a Hősök terén a Jazz zene lesz a főszereplő. A Fehérvári Zenei Nyár programsorozat keretében a Muck Trió-t hívták meg a történelmi belváros forgalmas utcájába egy kis örömzenélésre. A Muck trió vezetője Muck Ferenc a világszerte ismert szaxofon művész.
Július 21-én, szerdán a Hősök terén a jazz zene lesz a főszereplő. A Fehérvári Zenei Nyár programsorozat keretében a Muck Trió-t hívták meg a történelmi belváros forgalmas utcájába egy kis örömzenélésre. A Muck trió vezetője Muck Ferenc a világszerte ismert szaxofon művész.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola klarinét szakának és a jazz tanszak szaxofon szakának elvégzése óta (1982), aktív részese a hazai könnyűzenei életnek. Több száz lemez és koncert közreműködője, az LGT-től kezdve a Hungárián keresztül a Tankcsapda együttesig.
A Várkonyi Mátyás vezette Rockszínház tagja 1989-ig. Nemzetközi jazz fesztiválok résztvevője Pege Aladár együttesével 1986-tól 1989-ig, valamint szólistaként EBU fesztiválokon Strassbourg, Helsinki, Tallin, stb. Többször az év egyéb hangszerese díj nyertese (1990-1992), Emerton díjas (1990). 1992-ben a Besenyő Blues Band-del saját dalával fesztiválgyőzelem, külföldi lemezfelvételek, pl. a Jammin együttessel Svájcban.
1991-től a RABB együttes szaxofonosa, 1995-től a Muckshow zenekar vezetője. 1994-ben játszott a Novus Jam Profilok című lemezén.
A Djabe zenekar első lemezének felvételeiben aktívan közreműködött, majd 1997. januárjában csatlakozott a zenekarhoz, melyben 2000. októberéig játszott.
Kevesen tudják róla, hogy ő volt Zámbó Jimmy zeneszerzője is. Székesfehérváron pedig a Hang- Szín- Tér és a Dr. jazz zeneművészeti szakközépiskola tanára.