-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Szeptemberben is láthatják az érdeklődők a Bor, mámor, szerelem operettkoktélt
A hatalmas sikerre való tekintettel szeptember 23-án ismét műsorra tűzi a Bor, mámor, szerelem című operettkoktélt a Vörösmarty Színház. Szeptemberben a Nagyszínházban játsszák az előadást: Mahó Andrea, Váradi Eszter Sára, Závodszky Noémi, Buch Tibor, Juhász Illés, Keller János és Tűzkő Sándor ismét egy felejthetetlen estével ajándékozza meg az operett szerelmeseit.
2013.08.23. 08:03 |
A hatalmas sikerre való tekintettel szeptember 23-án ismét műsorra tűzi a Bor, mámor, szerelem című operettkoktélt a Vörösmarty Színház. Szeptemberben a Nagyszínházban játsszák az előadást: Mahó Andrea, Váradi Eszter Sára, Závodszky Noémi, Buch Tibor, Juhász Illés, Keller János és Tűzkő Sándor ismét egy felejthetetlen estével ajándékozza meg az operett szerelmeseit.
Júliusban a szabad ég alatt, a Pelikán Udvarban tekinthette meg a közönség a Bor, mámor, szerelem című előadást. Mindkét este telt ház előtt, hatalmas sikerrel mutatták be a zenés produkciót.
Szeptemberben a Nagyszínházban játsszák az előadást: Mahó Andrea, Váradi Eszter Sára, Závodszky Noémi, Buch Tibor, Juhász Illés, Keller János és Tűzkő Sándor ismét egy felejthetetlen estével ajándékozza meg az operett szerelmeseit. Réti Anikó, Horváth Elemér, Horváth Péter és Cserta Balázs pedig élő zenével teszi még emlékezetesebbé az előadást.
A Bor, mámor, szerelem című operettkoktél szeptember 23-ai előadására a online is válthatók jegyek.