-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Szeptember 25-ig látható a top_OS csop_Ort kiállítása a Csók István Képtárban
COMMUNITY – BUILDING/KÖZÖSSÉG – ÉPÍTÉS címmel szeptember 25-ig látogatható a Szent István Király Múzeum – Csók István Képtárban a top_OS csop_Ort alakuló tárlata. "Székesfehérvárinak lenni állandó önmeghatározási feladat. (…) Hogy állok én a városhoz, és hogy áll az hozzám?” – ebben a viszonyulásban jött létre a top_OS csop_Ort.
2022.06.20. 12:17 |
„A várost is, az államot is, de még a munkahelyeket is (Videoton, Ikarus, …) – alapítják. Ahogy a templomot – legyen az bazilika, vagy éppen zsinagóga – és a hozzá tartozó közösséget is.
COMMUNITY – BUILDING/KÖZÖSSÉG – ÉPÍTÉS - kiállítás a Csók István Képtárban
Tehát azok nem eleve adottak, hanem a történelem egy adott pontján megjelenő közös cél kifejeződései, elérésének eszközei. Székesfehérvár egyetlen eszmei várostestben jeleníti meg a burkok összetett rendszerét és állandó egymásba játszását."
A csoport tagjai: Katja Pratschke és Hámos Gusztáv – konceptuális fotó- és videóművészek (Berlin), Asztalos Zsolt – képzőművész, Csizik Balázs – képzőművész, egyetemi oktató, Szabó Kristóf (KristofLab) médiaművész és Kulcsár Géza – kutató, művészeti író.