„Szenvedélyünk a tánc!” – évadnyitó társulati ülés a Székesfehérvári Balett Színházban

Új bemutatókkal készül a szeptemberben induló évadra a Székesfehérvári Balett Színház. A belföldi és nemzetközi vendégjátékok mellett folytatódik az időseknek szóló Táncterápia, és készül egy új program, amely közelebb hozza a kortárs táncszínház világát a fiatalokhoz – hangzott el az évadnyitó sajtótájékoztatón csütörtökön.
2026.08.14. 06:48 |
„Szenvedélyünk a tánc!” – évadnyitó társulati ülés a Székesfehérvári Balett Színházban

Két premier, Balett és Ars Regia Bérlet, országos fesztiválok és nemzetközi jelenlét, a város közösségét erősítő programok – röviden így lehet összefoglalni a Székesfehérvári Balett Színház elmúlt évadát.

A város legfiatalabb kulturális intézménye idén ünnepli alapításának nyolcadik évfordulóját. Egy rövid pihenőt követően már az új évadra készül a társulat, amelynek szakmai és művészi fejlődése folyamatos és töretlen – hangsúlyozta Egerházi Attila igazgató a csütörtöki évadnyitó társulati ülésen. „Eredményeink, meghívásaink is jól mutatják, hogy szenvedélyünk a tánc.” – tette hozzá.

A Székesfehérvári Balett Színház szerves részévé vált Székesfehérvár kulturális életének. A város közössége szereti ezt a társulatot, évről évre kíváncsian várja és örömmel fogadja az új bemutatókat – mondta az évadnyitó sajtótájékoztatón Székesfehérvár polgármestere. Dr. Cser-Palkovics András kiemelte, a társulat a hazai táncélet jelentős szereplőjévé nőtte ki magát és nemzetközi szinten is kiemelkedő szakmai eredményekkel büszkélkedhet, öregbítve ezzel Székesfehérvár hírnevét is.
Egerházi Attila a szeptemberben induló, új színházi évadról ismertette, hogy az idén három új taggal, Hanna Forés Lozano karköteles szólistával, valamint Julia Navarro Del Pozo és Victor Marcilla Brocos kartáncosokkal bővült a társulat, amelyben a 15 táncos mellett 12 ösztöndíjas fiatallal dolgoznak együtt.

„Ez a jövőbe történő befektetés, hiszen a fiatal tehetségek és a tapasztalt művészek együtt építik tovább a társulatot.” – tette hozzá. Az új évadról szólva elmondta, hogy októberben mutatják be A kis herceg előadást és az évad során elkészül a Memento Mori új produkció is. A társulat meghívást kapott Kolozsvárra és Szabadkára, míg itthon több alkalommal színpadra lépnek a MÜPA-ban és a Nemzeti Táncszínházban.

A társadalmi szerepvállalásról szólva Egerházi kiemelte, folytatják a Táncterápia programot a város idősotthonaiban és a nyugdíjas klubokkal együttműködve. Fontos céljuk, hogy minél több gyermek találkozzon a kortárs táncművészettel, így bemutatókat tartanak majd Székesfehérvár óvodáiban, iskoláiban és középiskoláiban is. Dolgoznak egy új program előkészítésén, amely élményszerűen viszi közelebb a kortárs táncszínház világát a fiatalokhoz.

„Az elmúlt évad ismét bizonyította, hogy a Balett Színház társulata képes magas színvonalon alkotni, nemzetközi színtéren jelen lenni és társadalmi küldetést is aktívan vállalni. Az előttünk álló évadban is szeretnénk ezt az utat tovább folytatni: új előadásokkal, újabb nézők megszólításával, értékteremtő együttműködésekkel és a követekző generáció felé való nyitással.” – foglalta össze céljaikat Egerházi Attila.

A Balett Bérlet őszi kínálatában szeptember 7-én a Nomádok, október 5-én A kis herceg, november 2-án a Tisztaszoba, december 7-én a Cirkusz előadások szerepelnek. A balett bérlet már megvásárolható a Vörösmarty Színház jegyirodájában, illetve online. Szeretettel várják a nézőket!