-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Szenvedély és nemes egyszerűség Öreghegyen - Romhányi Trió koncert
A jazz zene ünnepe volt pénteken az Öreghegyi Közösségi Házban. A rendszeresen megrendezésre kerülő jazz klub vendége a székesfehérvári Romhányi trió volt. Az együttes tagjai közül Romhányi Áron és Mits Gergőt már jól ismerheti a közönség a United együttesből, míg Szendőfi Péter az egyik legkeresettebb session dobos Magyarországon. Természetesen hozzá kell tenni, hogy a másik két tag sem csak a Unitedban játszik, hanem számos jazz együttesben és albumon is közreműködtek az elmúlt 10 évben. (Tekintse meg képgalériánkat!)
A koncert lemezbemutatónak minősült, hiszen nem rég jelent meg a trió albuma, ami a Passion and purity címet viseli, azaz szenvedély és nemes egyszerűség. A koncertre a szenvedély mindenképpen jellemző volt, hiszen mindannyian 100%-on teljesítettek a koncerten. A zenében nem is voltak nagyon kiállások mikor a zenészek szólóztak volna, hiszen olyan virtuozitással játszottak, hogy az felért egy-egy olyan szólóval, ami mégis összead egy egészet. Romhányi Áron gyors zongora játéka felpezsdítette a közönség vérét, vagy éppen Szendőfi Péter dobjátéka, aki nem egy egyszerű dob ütemet játszott, hanem végig szenvedéllyel ütötte a bőröket, Mits Gergő pedig az alapot, a mélyet, a basszust adta.
A szünetben az együttes tagjai nem az öltözőbe vonultak vissza, hanem kimentek közönségük közé beszélgetni. A folytatásban még több benzint locsoltak a szenvedély tüzére és jazz, swing és fusion dallamokkal bombázták a közönséget. A publikum nem is volt hálátlan többször visszatapsolta az együttest, akik búcsúzásként Herbie Hancock jazz slágerét a Cantaloup Islandot játszották.