-
Kisberk püspökre emlékeznek
Május 4-én hétfőn Kisberk Imre püspök lelki üdvéért Spányi Antal megyés püspök mutat be szentmisét 18 órakor a Szent István király Székesegyházban. Kisberk Imrét megyés püspökké 1974. február 2-án nevezték ki, időközben 1971-74 között az esztergomi főegyházmegyének is apostoli kormányzója volt.
2026.05.03. -
Ave Cézár!
Izgalmas időutazásra várta a Floralia első napja a gyermekeket és felnőtteket egyaránt a Gorsiumban. A pompás császári bevonulás mellett az autentikus, látványos harci bemutatók, életképek, valamint kortárs, mégis korhű komédia várta a látogatókat. Vasárnap, lovas solymász bemutatók lesznek, valamint összecsapnak a lovas kelták a gyalogos rómaiak.
2026.05.02. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Szent Iván-napi búcsú és szerb nemzetiségi nap a Rác utcában
Az ünnepi szent liturgia keretében a püspök felszentelte a kalácsot és koljivót - olyan főzött búzát, amelyben mogyoró, dió, mandula és mazsola egyaránt van és a keleti rítusú keresztények szakrális eledele.
A nemzetiségi napon a szerb közösséget Lehrner Zsolt Székesfehérvár alpolgármestere köszöntötte a város nevében.
Szent liturgiával kezdődött a székesfehérvári szerb ortodox templom védőszentjének Szent Ivánnak ünnepe szombaton.
A fehérvári ordodox Isten háza élő templom, ahol havonta kétszer van liturgia, a Székesfehérvári Szerb Nemzetiségi Önkormányzat közösségi oldalán találhatók az időpontok.