-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Szent István városa - jubileumi kórustalálkozó lesz a Szent Imre Templomban
Június 1-én a 2013-as Szent István Emlékév tiszteletére szervezik meg a Szent István Városa Jubileumi Kórustalálkozó, amelyen összesen 7 kórus vesz részt. A program házigazdája a Vox Mirabilis Kamarakórus, de érkeznek énekkarok Veszprémből, Kaposvárról, Dunaújvárosból, Budapestről is, sőt még a Fülöp-szigetekről is.
2013.05.28. 11:01 |
Június 1-én a 2013-as Szent István Emlékév tiszteletére szervezik meg a Szent István Városa Jubileumi Kórustalálkozó, amelyen összesen 7 kórus vesz részt. A program házigazdája a Vox Mirabilis Kamarakórus, de érkeznek énekkarok Veszprémből, Kaposvárról, Dunaújvárosból, Budapestről is, sőt még a Fülöp-szigetekről is.

Deák Lajosné önkormányzati képviselő nagyon örül, hogy ez a rendezvény megvalósul, mert a résztvevők egy olyan magas színvonalat képviselnek, amelyet szívesen ajánl mindenkinek. Miklósa Erika, a rendezvény egyik fővédnöke hozzátette, a Szent István Emlékévben a város megmutatta és megmutatja, Székesfehérvár kultúrában sem marad le a fővárostól.
„ A kórustalálkozót több okból is pártolom, ugyanis annak idején az egyik osztálytársnőm megbetegedett, ezért a kórusból nekem kellett elénekelnem a szólóját, és ekkor derült ki, milyen énekhangom van. Másrészt az iskolában megtanultam, hogy a közös éneklés mennyire jó dolog.”- fejtette ki a Kossuth-díjas operaénekesnő.
Spányi Antal megyéspüspök hangsúlyozta, a szép és igényes zene mindig is közel állt az egyházhoz, amelyet az is alátámaszt, hogy muzsika mind a mai napig a liturgia szerves része.„A szépség ápolása a valláshoz hasonlóan nem maradt a liturgikus keretek között, hanem kiáradt az emberek hétköznapi életére is. Ennek tudatában örülök, hogy ez a különleges rendezvény meg fogja örvendeztetni az értékesre és a jóra éhes fehérvári polgárokat.”-mondta Spányi Antal.

Zemplényi Katica, a házigazda Vox Mirabilis Kamarakórus vezetője megemlítette, a meghívott kórusok közül például a Cantate Vegyeskar Sapszon Ferenc vezetésével sorra nyeri a hazai-és külföldi versenyeket, de Fehérváron eddig még nem léptek fel. A találkozó díszvendége a fülöp-szigeteki Manila Koncertkórus pedig az európai turnéját úgy igazította, hogy több napot is a városban tudjanak tölteni.
A kórustalálkozó szombaton este fél hatkor kezdődik a Szent Imre Templomban, amelynek az egyik érdekessége az lesz, hogy az énekkarok Sapszon Ferenc vezetésével közösen éneklik el Kodály Zoltán Ének Szent István királyhoz című művét.