-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Szent István királyra emlékeznek - Fehérváron rendezik meg az Országos Honismereti Akadémiát
Július 1. és július 5. között 41. alkalommal rendezik meg az Országos Honismereti Akadémiát. A rangos eseménynek ezúttal Székesfehérvár ad otthont, központi témája pedig Szent István király néphagyományban megjelenő emlékezete lesz. Az előadásokat a Kodolányi János Főiskola „A” - épületében tartják.
2013.06.17. 12:09 |
Július 1. és július 5. között 41. alkalommal rendezik meg az Országos Honismereti Akadémiát. A rangos eseménynek ezúttal Székesfehérvár ad otthont, központi témája pedig Szent István király néphagyományban megjelenő emlékezete lesz. Az előadásokat a Kodolányi János Főiskola „A” - épületében tartják.
Róth Péter alpolgármester elmondta, hogy a város mindent megtesz annak érdekében, hogy jó házigazdája legyen az Országos Honismereti Akadémiának, amellyel újra felhívhatja a figyelmet a koronázóváros történelmi rangjára. Hozzátette, hogy a rendezvény ismét elviheti Fehérvár jóhírét az országon belül. Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, elmondta, hogy az akadémia több évtizede fogja össze a néprajztudósokat és helytörténeti kutatókat. A közösség legfontosabb találkozási lehetősége az Országos Honismereti Akadémia, amelyet idén már 41. alkalommal rendeznek meg.
Az akadémia idei központi témája a Szent István Emlékévhez kapcsolódik. Az érdeklődők július 2-án A Szent István-i államalakulatról, a királyhoz kötődő ereklyékről és István királyról szóló Fejér megyei történeti mondákról is hallhatnak előadást. Július 3-án első szent királyunk alakjához kötődő képzőművészeti alkotásokról, népi énekekről, emlékjelekről és emlékhelyekről lesz szó. A honismereti akadémia alatt olyan neves szakemberektől hallhattunk érdekes előadásokat, mint Lukács László, Demeter Zsófia, Halász Péter, Biczó Piroska és Mózessy Gergely. Július 4-én, csütörtökön Fejér megyei tanulmányútra indulnak a szakemberek, majd július 5-én (pénteken) a szekcióvezetők beszámolójával és a XLI. Országos Honismereti Akadémia munkájának összegzésével zárul a fehérvári rendezvény.
A Honismereti Szövetség mintegy 130 tagja érkezik Székesfehérvárra július első hetében, akiket a helytörténeti kutatómunka, a szülőföld, a hon szeretete hoz az Akadémiára - mondta Bartha Éva, a Honismereti Szövetség titkára.
A rendezés jogát jelentő vándorfokost az elmúlt évben, az Egerben rendezett Akadémián vette át a Fejér Megyei Honismereti Egyesület, amelynek tagjai azóta folyamatosan készülnek a nyári találkozóra. A programok összeállításánál az 1938-as székesfehérvári események felidézése volt a célt. Erről Nagy Éva titkár számolt be a sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a Honismeret folyóirat legfrissebb számát. Ebben számos esszé jelent meg Székesfehérvárról és Fejér megyéről.