-
Elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója
Elhunyt Sebő Ferenc előadóművész, zeneszerző, a táncházmozgalom egyik elindítója. A Kossuth-díjas művész idén februárban töltötte be 79. életévét. Többször játszott az elmúlt években is Székesfehérváron és a városban kezdte a gimnáziumi tanulmányit is.
2026.04.27. -
Tánc világnapja a színházban
A tánc világnapjához kapcsolódóan idén is nagyszabású gálával készült az Alba Regia Táncegyüttes. A Vörösmarty Színházban vasárnap este a Mozdulatlan legendák című előadást láthatta a közönség. A ma esti ráadásműsorra korlátozott számban még lehet jegyet váltani.
2026.04.27. -
Mozdulatlan legendák
Különleges műsorral készült az Alba Regia Táncegyüttes tánc világnapjára. A Mozdulatlan legendák című előadás Székesfehérvár történetét mutatta be hat korszakon és hat híres köztéri szobron keresztül.
2026.04.27. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24.
Szent István és kora címmel nyílt kiállítás a Vasvári Pál Általános Iskolában
A 2013-as Szent István Emlékév keretében nyílt új tárlat a Vasvári Pál Általános Iskolában. A Szent István és kora című kiállítás magában foglalja az államalapító uralkodó korát idéző városmakettet, számos installációt és korabeli fegyverek másolatait. A kiállítást Székesfehérvár polgármestere nyitotta meg, aki arra kérte a diákokat, hogy vigyék tovább a történelmi örökséget. Az intézményben évek óta működik a pincegaléria, ahol makettek formájában mutatják be a középkori Fehérvárt.
2013.03.18. 12:34 |
A 2013-as Szent István Emlékév keretében nyílt új tárlat a Vasvári Pál Általános Iskolában. A Szent István és kora című kiállítás magában foglalja az államalapító uralkodó korát idéző városmakettet, számos installációt és korabeli fegyverek másolatait. A kiállítást Székesfehérvár polgármestere nyitotta meg, aki arra kérte a diákokat, hogy vigyék tovább a történelmi örökséget.
A Vasvári Pál Általános Iskola pince galériáját eddig is érdemes volt felkeresni, hiszen itt található a Székesfehérvár középkori arcát hűen tükröző városmakett.

A galéria most egy újabb kiállítással gazdagodott: Laczkó Gábor iskolaigazgató, Bencze Tamás, az I. András Király Lovagrend alapító tagja és nagymestere, valamint dr. Siklósi Gyula régészprofesszor, Székesfehérvár díszpolgára közösen rendezték be a „Szent István és kora” című kiállítást, amely a 2013-as Emlékév kiemelt eseménye.

A tárlaton belül látható Székesfehérvár István-kori képét ábrázoló történelmi terepasztal, de megtekinthetőek ősi magyar kézifegyverek – például kardok és szablyák – másolatai, továbbá installációs képek a Szent Koronáról, a Nemzeti Emlékhelyről, a Szent Családról, Veszprémről, valamint egy kinagyítás az esztergomi vár azon részéről, ahol István király valószínűleg megszületett.
A Vasvári Iskola pedagógusai és diákjai ma reggel az aulában gyűltek össze, és kísérték figyelemmel a kiállítás megnyitóját. Az eseményen részt vett dr. Cser-Palkovics András polgármester, illetve jelen voltak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, a történelmi egyházak és városi hagyományőrző szervezetek képviselői. A kiállítás megnyitója alkalmából szervezett ünnepségen Laczkó Gábor, a Vasvári Pál Általános Iskola igazgatója elmondta, hogy fontos pillanat az iskola életében a tárlatnyitó, hiszen minden fehérvári büszke lehet arra, hogy Szent István nyomdokain járhat. Az intézményben évek óta működik a pincegaléria, ahol makettek formájában mutatják be, hogyan nézhetett ki a középkori Székesfehérvár, az ország egykori fővárosa. A diákok énekkel, szavalatokkal és hangszeres produkciókkal tették emlékezetessé a tárlatnyitót.


„A 2013-as esztendő fontos év azok számára, akik ápolják Székesfehérvár történelmi múltját és hagyományait, erre építkezve rendeztük be új kiállításunkat. Szent István személyében egy olyan uralkodóra emlékezünk, aki erős kezű volt, és tisztában volt azzal, hogy a „nomád” népek eltűnése közepette mekkora felelősséggel jár egy ország irányítása.” – hangsúlyozta az ünnepélyes megnyitón az intézmény igazgatója. Laczkó Gábor köszönetet mondott minden közreműködő félnek, és hangsúlyozta: a kiállítás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt ajánlható, hasznos és érdekes.
Megnyitó beszédében Székesfehérvár polgármestere elmondta, örömmel jött az intézménybe, mert példaértékű az a szemléletmód, amellyel a tárlat a középkori Fehérvárt bemutatja. A diákoktól azt kérte, hogy ha ránéznek az uralkodókat ábrázoló rajzokra, jusson eszükbe, hogy a királyaink ebben a városban jártak, innen irányították a magyarság sorsát. „Az pedig már rajtatok múlik, hogy a történelmi örökségből mit visztek tovább, mit adtok át a gyerekeiteknek.” - tette hozzá dr. Cser-Palkovics András polgármester. A „Szent István és kora” című kiállítás várja az érdeklődőket. Iskolai csoportokat előzetes bejelentkezés alapján tudnak fogadni a Vasváriban.

