-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Szent Erzsébet napi gyertyafényes hangverseny az il Gruppo Délfico Együttessel
A fehérvárcsurgói Károlyi kastély hagyományos Szent Erzsébet napi koncertjén november 13-én, pénteken a Delfico Együttes hét fiatal olasz művésze lép fel, akik eredeti hangszereken játszanak. A 19 órakor kezdődő koncert műsorában Paisiello, Brunetti, Boccherini és Canongia művei csenedülnek fel.
2013.11.15. 12:20 |
A fehérvárcsurgói Károlyi kastély hagyományos Szent Erzsébet napi koncertjén november 13-én, pénteken a Delfico Együttes hét fiatal olasz művésze lép fel, akik eredeti hangszereken játszanak. A 19 órakor kezdődő koncert műsorában Paisiello, Brunetti, Boccherini és Canongia művei csenedülnek fel.
Az Il Defico együttes a Odyssée- ACCR „Fiatal Együttesek Rezindenciája” program keretein belül lehetőséget kap bentlakásos gyakorlásra az Ambronay kulturális találkozó központban a Károlyi József Alapítvány közreműködésével és a francia Kulturális és Kommunikációs Minisztérium támogatásával. A program az Európai Bizottság pénzügyi támogatásával valósul meg.
A koncertet 18 órakor Kosztics László faszobrász kiállításának megnyitója előzi meg a kastély főépületének pince-kiállítótermében. A kiállítást megnyitja Szarka László történész. A tárlat november 30-ig tekinthető meg.
Koncertjegyek: 2 500 Ft ; 2 000 Ft (diák, nyugdíjas)
Információ, jegyfoglalás: Károlyi József Alapítvány, Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó, Petőfi u. 2.
Tel. 06 21 311 04 26, e-mail: kastely@karolyi.org.hu