-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Székesfehérvárra érkezik ma a legendás Omega együttes
Öt év után újra hosszabb koncertturnéra indult a legendás Omega együttes, akik április 28-án érkeznek Székesfehérvárra az ARÉV csarnokba, ahol 19 órától egy látványos szuperkoncertet adnak. A 70-es évek óta változatlan felállásban zenélő zenekar számtalan slágert tudhat a magáénak, amelyek a koncerten elhangzanak majd, felidézve a ma már talán nagyszülő korban lévő felnőttek szertelen fiatalságát.
Ki ne emlékeznek az idősebb korosztályból az Omegára - akik még Presszer Picivel és Laux Józseffel kezdtek el zenélni - és az első nagy sikerre, a 10.000 lépésre. Ugyan ők nem az omegában folytatták a zenélést de a 70-es években felálló nagy csapat slágereire a fiatal korosztály tagjai is emlékeznek. Kóbor János énekhangja mellett mindenki emlékezhet az egyedi megjelenésére és nagy hajára.
Nehezen indult karrierjük, hiszen eleinte az Illés egyeduralma megtörhetetlennek tűnt, de szépen lassan gyűjtötte az Omega is a rajongókat és miután Szörényiék levetették a magyar Beatles képét, szinte üres volt Kóborék útja a gólvonal felé. Miután a nagy rivális alul maradt, az Omegának szabad út volt a sikerek felé és szárnyaltak is. Az első magyar banda volt, akik színpadi show-műsort komponáltak a zene mellé. Ez meg is hozta gyümölcsét, hosszas várakozás után Omega Red Star néven bemutatkozhattak a Rolling Stoneson edződött londoni közönségnek, akiket Benkőék el is bűvöltek. A londoni turnéjuk alatt a Decca stúdió lemezt is felvett velük, de különösebb visszhangja nem volt.
Ha a brit piacot nem is nyűgözték le, a hazai piacon nem volt olyan albumuk, amit nem kapkodtak el az Ifjúsági parkos és Bem Rockpartos fiatalok. Megszámolhatatlan sláger van a hátuk mögött, amiket mai napig feldolgoznak és játszanak a rádiók. Generációk nőttek fel a Petróleum lámpán és ki ne ismerné Dimitri meséjét Lénáról. Az év elején úgy döntöttek, hogy idén nem csak egy nagykoncertet tartanak, hanem újra turnézni indulnak és ennek keretében érkeznek számos nagyváros után Székesfehérvárra is.
Omega a "legek csarnokában":
- Az első önálló beatlemez (1968) Trombitás Frédi és a Rettenetes emberek
- Az első szétnyitható lemezborító (Tízezer lépés 1969)
- Az első önálló tévéshow (Tízezer lépés)
- Az első turné a műfaj őshazájában, Angliában
- Az első együttes, amelyet az Állami Hangversenyzenekar kísért (Omega 5.)
- A legtöbb eladott lemez itthon Gammapolis 650 ezer) és külföldön (Time
Robber (1 millió)
Részletes információ és jegyrendelés