-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Székesfehérvárra érkezik csütörtökön a Funk-O-Matics - 2x2 órás program a Helyőrségi Klubban
Négynapos streetdance workshop turné indult kedden, ami az ország négy városában lesz látható: Szombathelyen, Győrben, Székesfehérváron és Budapesten. A Londonból jött afro "tanárokkal" a Funk-O-Matics-el lehetőség lesz elsajátítíni a locking, popping és boogalo alapjait. Érdekesség, hogy ők táncolnak Madonna új videoklippjében. Székesfehérváron január 26-án a Helyőrségi Klub ad otthont a rendhagyó kurzusnak 16 és 18 óra, illetve 18 és 20 óra között. Részletes infó www.picool.hu
2006.01.25. 00:14 |

A szervezők ezúton is köszönik a segítséget Lakosné Andreának, a Helyőrségi Klub igazgatónőjének.

A szervezők ezúton is köszönik a segítséget Lakosné Andreának, a Helyőrségi Klub igazgatónőjének.