-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Székesfehérváron is tucatnyi példány fogyott az új Harry Potterből
Tíz évvel az első epizód után, szombat hajnalban jelent meg a példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam hetedik, befejező része. Magyarországon a nagyobb könyvesboltok egy óra után egy perccel nyitottak. Néhány budapesti könyvesboltban majdnem teltház volt. A vidéki városok "csak" egy órát szenteltek arra, hogy kielégítsék a fanatikusok kíváncsiságát. Székesfehérváron nem álltak hosszú sorokban az emberek, de vagy két tucat könyv így is elkelt...
2007.07.22. 14:28 |
Tíz évvel az első epizód után, szombat hajnalban jelent meg a példátlan sikerű Harry Potter-regényfolyam hetedik, befejező része. Magyarországon a nagyobb könyvesboltok egy óra után egy perccel nyitottak. Néhány budapesti könyvesboltban majdnem teltház volt. A vidéki városok "csak" egy órát szenteltek arra, hogy kielégítsék a fanatikusok kíváncsiságát. Székesfehérváron nem álltak hosszú sorokban az emberek, de vagy két tucat könyv így is elkelt...A könyv végén Harry Potter természetesen nem hal meg, az utolsó összecsapásban legyőzi Voldemortot, elveszi Ginnyt, három gyermekük születik, Ron és Herminoe pedig szintén összeházasodnak...