-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Székesfehérváron is megtekinthető a My Budapest Photo Project kiállítás
A fényképek készítői hajléktalan emberek, akik saját szemszögükből mutatják be a fővárost. A szakmai zsűri által leválogatott, 50 darab fényképből álló kiállítás Budapest után Székesfehérváron, a Museum Caféban is megtekinthető 2016. november 21-26. között. Az eseményhez csatlakozva a kiállítás szervezői karácsonyi adománygyűjtést szerveznek a rászorulók javára.
2016.11.21. 16:21 |
A fényképek készítői hajléktalan emberek, akik saját szemszögükből mutatják be a fővárost. A szakmai zsűri által leválogatott, 50 darab fényképből álló kiállítás Budapest után Székesfehérváron, a Museum Caféban is megtekinthető 2016. november 21-26. között. Az eseményhez csatlakozva a kiállítás szervezői karácsonyi adománygyűjtést szerveznek a rászorulók javára.

Magyarországon 50.000 hajléktalan ember éli életét fedél nélkül, utcákon, autóban, hajléktalanszállón, parkokban, erdőben vagy aluljárókban. A legtöbb hajléktalan embernek megvan a maga története, hogy hogyan jutott erre a sorsa. Baleset, szerettük elvesztése, munkahelyük megszűnése… Gyakran önhibájukon kívül kerülnek ebbe a helyzetbe. A fedél nélküli élet nem jelenti azt, hogy ezeknek az embereknek nincsenek terveik, vágyaik – a legtöbben közülük nem törődtek bele a sorsukba és változtatni szeretnének, csak kevés lehetőségük van erre. A My Budapest Photo Project a Budapest Bike Maffia és a Café Art kezdeményezése, amely azon kívül, hogy felhívja erre a súlyos társadalmi problémára a figyelmet, egy eldobható fényképezőgéppel esélyt adott a kampányban résztvevőknek, hogy megmutassák Budapestet a saját szemszögükből és azon keresztül saját magukat.

A kampányban résztvevő hajléktalan emberek által készített közel 2000 fényképből egy szakmai zsűri állította össze a My Budapest Photo Project kiállításának az anyagát, amely november 21. és 26. között tekinthető meg a Museum Caféban (8000 Székesfehérvár, Megyeház utca 17.). A kiállított képekből összeállított My Budapest Photo Project 2017-es naptára is megvásárolható a helyszínen. A naptárakból befolyt összeggel a projektben résztevő otthontalan embereket támogatják.
A Maffia szombaton Székesfehérváron lesz bevetésen
A kiállítás záró napján a Budapest Bike Maffia önkéntesével, Nagy Szilviával lesz beszélgetés a kezdeményezésről. Ezen kívül a szervezők közös szendvicskészítést tartanak, amiket a helyi hajléktalan embereknek osztanak ki forró teával. Az ünnepek közeledtével A Fehérvár Bike Maffia gyűjtést is szervez amelynek keretében az alábbi felajánlásokat várják: csokoládé mikulás, szaloncukor, mandarin, cukorkák vagy bármilyen édesség. Továbbá a hideg idő miatt sapkákat, sálakat és kesztyűket, pokrócokat is örömmel fogadnak, hogy könnyebb legyen a tél elviselése azok számára, akik nehezen jutnak hozzá az ilyesmikhez!
A My Budapest Photo Projectről bővebben információ itt olvasható, a szombati karácsonyi adománygyűjtés és közös szendvics készítés részleteit itt található.