-
Mondjad, Atikám!
Korlátozott számban lehet még jegyet váltani Vecsei H. Miklós és Balla Gergely József Attila-estjére. A székesfehérvári közönség május 4-én, hétfőn 19 órakor nézhezi meg a Mondjad, Atikám! előadást a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.29. -
Felújítás a könyvtárban
Nyílászárócsere miatt május 4-e és 31-e között a VMK Bartók Béla téri épülete zárva tart. A felújítás alatt a Központi Könyvtár feladatait az Oskola utcai épület és a tagkönyvtárak veszik majd át. A felújítás idejére kérik az olvasók türelmét és megértését.
2026.04.29. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29. -
Egy nap Haydn mesterrel
Folytatódott a PartiTúra ifjúsági koncertsorozat. Az Egy nap Haydn mesterrel című koncerten Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikus zenekart.
2026.04.29.
Székesfehérvári programok a Reneszánsz Évben - interjú a Közművelődési Iroda vezetőjével
A Polgármesteri Hivatal Közművelődési Irodájának vezetője Szele István fontosnak tartja, hogy Reneszánsz Évben a város sokszínű programjaival minden korosztályhoz közelebb lehessen hozni a reneszánsz szellemiséget. Székesfehérvár és Mátyás király neve elválaszthatatlan egymástól, hiszen itt koronázták hivatalosan királlyá és itt házasodott össze Aragóniai Beatrixal. Kevesen tudják, de Mátyás királyt Székesfehérváron temették el a koronázó templomban. Székesfehérvár éppen ezért rengeteg programmal készült a Reneszánsz Évre.
A Reneszánsz Év programfüzetét itt találja!

2008.02.18. 02:11 |
A Polgármesteri Hivatal Közművelődési Irodájának vezetője Szele István fontosnak tartja, hogy Reneszánsz Évben a város sokszínű programjaival minden korosztályhoz közelebb lehessen hozni a reneszánsz szellemiséget. Székesfehérvár és Mátyás király neve elválaszthatatlan egymástól, hiszen itt koronázták hivatalosan királlyá és itt házasodott össze Aragóniai Beatrixal. Kevesen tudják, de Mátyás királyt Székesfehérváron temették el a koronázó templomban. Székesfehérvár éppen ezért rengeteg programmal készült a Reneszánsz Évre.
Milyen programokat szerveznek Székesfehérváron a Reneszánsz Évben?
Székesfehérvárt nagyon sok szál fűzi a reneszánszhoz, azon belül is Mátyás királyhoz. Hivatalosan itt koronázták királlyá a városban, itt tartotta az esküvőjét, itt koronázták királynévá Beatrixot és kevesen tudják, de itt is temették el. Valószínűleg nagyon szép lehetett a reneszánsz kori Székesfehérvár, de sajnos a történelem viharai elpusztították, egyetlen korabeli épület maradt meg a Szent Anna kápolna. Örömhír azonban, hogy a Hiemer-ház felújítása során is találtak reneszánsz épületmaradványokat. A legfontosabb, amit őriznünk kell, hogy a reneszánsz egy olyasfajta új gondolkodást jelentett a korabeli Magyarországon, hogy azzal Európa élvonalába kerülhettünk. Ezt szeretnénk 2008-ban megidézni a vendégekben és a fehérváriakban, illetve tudatosítani azt, hogy mit is jelentett a kor szellemisége a magyarságnak. Sokszínű programokkal készültünk: lesznek tudományos tanácskozások, vetélkedők, kiállítások és minden olyan, ami az emberekhez közelebb hozhatja ezt a kort.

A székesfehérvári programokat is a reneszánsz szellemiségéhez mérten szervezik?
Februárban történelmi vetélkedők lesznek iskolásoknak, hiszen Mátyás alakjához nagyon sok irodalomtörténeti emlék kapcsolódik. Márciusban reneszánsz műsorokkal idézzük meg a Mátyás szobornál az egykori király alakját. Március 28-án, Mátyás király székesfehérvári megkoronázásának napján és április 7-én halála napján is szeretnénk emlékezni a királyra a Nemzeti Emlékhelyen a Hunyadiak emlékkápolnájában. A kulturális intézményekben reneszánsz esteken is felidézük a reneszánsz szellemiségét. Májusban a reneszánsz zene és tánc napján iskolák, táncegyüttesek, zenekarok a város több pontján valódi reneszánsz hangulatot árasztanak majd programjaikkal.
A legtöbb program már korábban is benne voltak a város kulturális kínálatában, példaként említhetném, hogy az Alba Regia Táncegyüttesnek készíttettünk igen mutatós reneszánsz ruhákat, amiben többször láthattuk már őket a Belvárosban táncolni. Most egy kicsit sűrítetten szervezzük majd ezeket is, hogy reneszánsz hangulata legyen a barokk Székesfehérvárnak.
A Királyi Napokon is megjelenik majd a Reneszánsz év?
Igyekeztünk minden nagyobb rendezvénybe valamilyen módon becsempészni. A Harmonia Albensis keretén belül például a Tomkins együttes műsorának nagy részét a reneszánsz zene adja, többek között Mátyás udvari zenészének művei csendülnek majd fel és megidézzük a reneszász kort Erkel Ferenc Hunyadi László operájának színre vitelével is. A programsorozat keretében megrendezzük a reneszánsz zene és tánc napját, amelynek kiemelkedő eseményeként az Alba Regia Táncegyüttes bemutatja a Makrancos hölgy című táncos produkciót. A látványos programokat a Reneszánsz Évhez kötődő kiállítások, tudományos tanácskozások egészítik ki, egyebek között a Szent István Király Múzeumban júniusban Mátyás és a gótika címmel nyílik majd régészeti kiállítás.