-
Áldozócsütörtöki szentségimádás
Május 14-én, a régi „Áldozócsütörtök” napján 17 és 19 óra között a Székesfehérvári Egyházmegye minden templomában szentségimádást tartanak az egyházmegye lelki megújulásáért, papi és szerzetesi hivatásokért, a családokért és a világ békéjéért.
2026.04.27. -
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Székesfehérvári Királyi Napok - augusztusi programok Székesfehérváron
Augusztus 14 és 24 között megannyi ünnepi program lesz Székesfehérváron, melyek a hazatérő Szent Jobb fogadásával kezdődnek. Augusztus 15-én lesz az új Fő utca avatása, augusztus 16-án katonazenekari fesztivál lesz a Zichy ligetben, 17-én és 18-án a Koronázási Ünnepi Játékok várják a látogatókat, 19-én Kormányülés és miniszterelnöki köszöntő lesz. Augusztus 20-án pedig a kenyérszentelés és Díszközgyűlés után kezdődik a XVIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál.
2013.07.22. 14:42 |
A 2013-as Szent István Emlékév augusztusi programjaira és a július 26-i Csitáry G. Emil szobor avatására invitálta a fehérváriakat Cser-Palkovics András polgármester és Csurgai Horváth József a 2013-as Emlékbizottság elnöke. Augusztus 14 és 24 között megannyi ünnepi program lesz Székesfehérváron, melyek a hazatérő Szent Jobb fogadásával kezdődnek. Augusztus 15-én lesz az új Fő utca avatása, augusztus 16-án katonazenekari fesztivál lesz a Zichy ligetben, 17-én és 18-án a Koronázási Ünnepi Játékok várják a látogatókat, 19-én Kormányülés és miniszterelnöki köszöntő lesz. Augusztus 20-án pedig a kenyérszentelés és Díszközgyűlés után kezdődik a XVIII. Nemzetközi Néptáncfesztivál.

A Szent István Emlékévben augusztus 14-től egészen augusztus 25-ig tartanak majd az ünnepi programok Székesfehérváron.
Augusztus 14-én a 2013-as Szent István Emlékév egyik legkiemelkedőbb szakrális ünnepe, egyben városunk fogadalmi napja is lesz. Ezen a napon 10 órakor érkezik a Szent Jobb Budapestről a Székesegyházba, ahol 15.30 óráig szervezetten tiszteletüket tehetik az egyházmegye hívei és polgárai. Ezután 16.30 óráig énekes, zenés áhítatot tartanak a város egyházi és világi kórusainak közreműködésével. Az ünnepi liturgia 17.00 órakor körmenettel kezdődik a Székesegyháztól a Nemzeti Emlékhelyig a Szent Jobb és Szent István fejereklyéjével. A Nemzeti Emlékhelyen felállított szabadtéri oltárnál pedig Erdő Péter bíboros celebrál szentmisét 17.30-kor. Itt mintegy 2000 ülőhely várja majd az embereket és természetesen vizet is osztanak majd a szervezők.
Augusztus 15-én lesz az új Fő utca avatása. Ezen a napon mind a Fő utcán, mind pedig a Zichy ligetben lesznek majd programok.
Augusztus 16-án a Fricsay Richárd Katonazenekari Fesztiválra várják a látogatókat a Zichy ligetbe. Tatáról, Veszprémből és Kaposvárról is érkeznek Fehérvárra katonazenekarok.
Augusztus 17-én rendhagyó helyszínen, a Bory-várban lesz a Lánczos Kornél - Szekfű Gyula Ösztöndíjak és a Deák Dénes Ösztöndíj és Deák Dénes Díj átadása.
Augusztus 17-én és 18-án lesz a Koronázási ünnepi játékok. Egész napos történelmi forgatag és vásár vár mindenkit a Belvárosban, este pedig a Koronázási szertartásjátékora várják a látogatókat a Nemzeti Emlékhelyen.
Augusztus 18-án a Csók István Képtárban egy országos vándorkiállítás megnyitója lesz „Székesfehérvár nagy ünnepek között 1931-1938” címmel. Ugyancsak ezen a napon 11 órakor a Szent István Emlékév üzenetének időkapszuláját helyezik el a Városháza Díszudvarán.
Augusztus 19-én a Városház téren 11 órakor Magyarország miniszterelnöke köszönti az Emlékévet, előtte a kormánytagok a Nemzeti Emlékhelyen helyeznek el virágot Szent István szarkofágjánál és délután 14 órakor kezdődik a kihelyezett Kormányülés a Városháza megújult Nagytanács termében.
Augusztus 20-án 9.30-kor ünnepélyes keretek között nyitják meg a Nemzeti Emlékhelyen az Osszáriumot, majd 10.30-kor a Szent István Székesegyházban szentmise keretében kerül sor az új kenyér megáldására. Este hat órakor a Szent István téren kezdődik a Díszközgyűlés, ahol a város kitüntetéseit is átadják. Ezen a napon este lesz a megnyitó gálaműsora a XVIII. Nemzetközi Néptáncfesztiválnak, mely egészen augusztus 24-ig tart Székesfehérváron.

