-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Székesfehérvári fonódások minőségi kulturális programokért
A Fonódás Kulturális Egyesület a TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0537. azonosítószámú, „Székesfehérvári fonódások” című projektjére 28,81 m Ft-ot nyert. A projekt indulásakor beszámoltunk annak céljairól és módszereiről, most a megvalósult formájáról, eredményeiről szeretnénk hírt adni.
2015.02.26. 12:09 |
A Fonódás Kulturális Egyesület a TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0537. azonosítószámú, „Székesfehérvári fonódások” című projektjére 28,81 m Ft-ot nyert. A projekt indulásakor beszámoltunk annak céljairól és módszereiről, most a megvalósult formájáról, eredményeiről szeretnénk hírt adni.
A hosszú távú program megismertetésének és partnerek keresésének érdekében felkerestük Székesfehérvár több iskoláját, óvodáját. Áttekintettük, hogy az elmúlt években milyen sikeres közös programjaink voltak és lehettek volna, ha kaptunk volna kellő támogatást. Pályázatunkban elsősorban a megyeszékhelyi intézményekre koncentrálunk, célunk volt, hogy ezeken oktatási intézményekben minőségi kulturális programokhoz jussanak a fiatalok. A kulturális programok nem egyenlő mértékben érhetőek el az iskolákban, ezért az egyenlőtlenségek enyhítésére a pályázati projekt keretében több olyan programot dolgoztunk ki, melyek differenciált lehetőséget nyújtanak a pedagógiai és művészeti komplex tanulási formák elterjesztéséhez az óvodai nevelésen és a tanórán kívüli tevékenységek során, a tehetséggondozásban és a felzárkóztatásban, valamint illeszkedik a nevelési és oktatási terület által meghatározott új célokhoz.
A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult, a Fonódás Kulturális Egyesület által kidolgozott projekt keretében több foglalkozássorozatot indítottunk a 28,81 milliós uniós támogatás segítségével. A havi szakkör népi bőrfeldolgozás, kézműves szakkört tartalmazta. A foglalkozások során a bőrműves szakmák elméleti, gyakorlati tevékenységein keresztül elértük azt, hogy a rendszeres és folyamatos alkotómunka egész életre szóló élményt nyújtson a gyerekeknek, segítve a harmonikus személyiségük kialakulását. A témahetet Mohán tartottuk meg, a helyszínnek köszönhetően a résztvevő gyerekek megismerkedtek a hagyományos paraszti kultúra mindennapjaival és értékeivel, pl. vetés, aratás, kenyérsütés, kemenceépítés. A pályázat keretében 7 különböző témanap sorozatot indítottunk el az iskolákban, óvodákban. Mivel szerettük volna a lehető legtöbb kisgyermek figyelmét lekötni, ezért olyan országosan elismert alkotókat, művészeket kértünk fel oktatónak, pedagógiai kompetenciával is rendelkeznek. Többek között néptáncokat, tánc- és drámapedagógiát, kreatív kézműves termékek készítését tanulhatták meg a gyermekek, valamint régi népi hagyományok és mesterségek fortélyait ismerhették meg (pl. szüret, disznóvágás, kovácsmesterség, kötélverés, seprűkötés). Voltak, akik a színészek munkájába nyerhettek bepillantást, illetve mozifilmeket néztek, amelyek után mesefigurákat készítettek. Mindezeken felül Fejér megye általános és középiskolai tanulói részére különböző művészeti ágakból versenyeket indítottunk. A tehetségkutató jelleggel induló versenyek kategóriáit a mai ifjúság érdeklődési köréből állítottuk össze. Célunk volt, hogy minél több fiatal mutathassa meg tehetségét, minél többen jussanak sikerélményhez.
Sajnálatos, hogy ez a sorozat most véget ér, de bízunk benne, hogy egy újabb pályázat keretein belül folytatódhat majd a megkezdett munka.