Székesfehérvári díler őrizetben - új pszichoaktív anyagot árusított a környékben

A székesfehérvári nyomozók a közelmúltban olyan információhoz jutottak, miszerint egy megyeszékhelyen élő férfi kábítószergyanús anyagot árul lakókörnyezetében. A rendőrök némi előkészítő munka után elfogták a férfit.
2025.05.09. 10:16 |
Székesfehérvári díler őrizetben - új pszichoaktív anyagot árusított a környékben

Az adatgyűjtések és tanúkihallgatások során kiderült, hogy a feltételezett díler megegyezik azzal a személlyel, akit ez év elején a járőrök tetten értek: egy székesfehérvári parkolóban alufóliába csomagolt, kristályos anyagot adott át egy férfinak. Az intézkedés során több csomag drogot, valamint kábítószerrel szennyezett mérleget is találtak nála.

A nyomozók május 7-én ismét rajtaütöttek a férfin a DELTA Program keretében.

Lakóhelyén újabb kábítószergyanús anyagokat, a terjesztéshez használt csomagolóanyagokat, mérleget, valamint különböző valutát foglaltak le.

  A 30 éves férfit őrizetbe vették, és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.

Kezdeményezték letartóztatását.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív szerek mindig kétséges összetételűek és eredetűek, így élettani hatásuk kiszámíthatatlan - használatuk akár tragikus következményekkel is járhat.

Kék hírek

  1. Őrizetben az adathalász csalópár

    Több mint száz sértettet érintő online banki csalássorozat ügyében folytatott nyomozás eredményeként rendőrkézre került két 21 éves gyanúsított. A Fejér megyei rendőrök több hónapon át nyomoztak a duó ügyében, úgy tűnik, nemcsak csalás miatt, hanem kábítószer-kereskedelem miatt is felelniük kell a gyanúsítottaknak.

    2026.06.12.
  2. Kizuhant az ötödikről

    A József Attila Középiskolai Kollégium egyik diákja vasárnapról hétfőre virradó éjszaka zuhant ki az épületből. A gyermeket a mentők stabilizálták, jelenleg kórházban ápolják.

    2026.06.08.
  3. A rendőrség eljárást indított az összedőlt székesfehérvári épület ügyében

    A Székesfehérvári Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást hétfőn, miután összeomlott egy bontás alatt lévő, négyemeletes ipari épület Székesfehérváron, amelynek romjai alól egy embert életveszélyes állapotban mentettek ki.

    2026.06.01.
  4. Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület - folyik a műszaki mentés

    Leomlott egy bontás alatt álló négyemeletes épület, Székesfehérváron a Takarodó úton. Egy ember a romok alatt rekedt, a székesfehérvári hivatásos tűzoltók érkeztek a baleset helyszínére, ahova több speciális és kutyás kereső-mentőegység is elindult. A műszaki mentést egy erőgép segíti az épület romjainak eltávolításában - közölte a a Fejér Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője.

    2026.06.01.