-
„Élünk, dolgozunk, s őrizzük a hagyományokat” - bemutató a Vörösmarty Színházban
Bemutatta a Vörösmarty Színház Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiáját a Kozák András Stúdióban. Az előadást Botos Bálint állította színpadra, aki rendezésében a szereplők zárt élethelyzetét helyezte fókuszba, amelyben egy haldokló jelenléte határozza meg a viszonyokat.
2026.04.26. -
Mindent József Attiláról
A Tarsoly Ifjúságért Egyesület és a Vörösmarty Mihály Könyvtár immár 35. alkalommal várta a középiskolás diákokat, hogy a költészet napjához kapcsolódva megmutathassák, mennyire ismerik József Attila életét és hatását a magyar költészetre.
2026.04.24. -
"Angyaltollat keresni mentem"
Nagy László, egykori kiváló író születésének 100. évfordulójára emlékeztek a tavalyi évben a Csoóri Sándor Társaságnál. Az ő kezdeményezésükre rendeztek filmvetítést a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.
2026.04.24. -
Schumann Salon
A horvát-magyar kapcsolat ápolása volt a célja annak a Schumann Salon elnevezésű irodalmi estnek, amelyet a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban szerveztek meg. A program során a zenei produkciók mellett verseket és prózákat is hallhatott a közönség.
2026.04.24.
Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díj - az Önök javaslatát is várják
Mihályi Gyuláné, Eszti néni emlékére létrehozott Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány az ifjúság zenei nevelésében kiemelkedő munkát végző óvodapedagógusok, ének és hangszeres tanárok elismerésére és ismertté tételére alapította a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjat. Az alapítók szeretnék, ha városunk zeneszerető közönsége aktívan közreműködne a legjobbak kiválasztásában,ezért arra kéri Önöket, hogy tegyenek javaslatot arra, hogy ki kapja idén az elismerést.
2014.01.14. 09:38 |
Mihályi Gyuláné, Eszti néni emlékére létrehozott Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány az ifjúság zenei nevelésében kiemelkedő munkát végző óvodapedagógusok, ének és hangszeres tanárok elismerésére és ismertté tételére alapította a Székesfehérvár Zenei Nevelésért Díjat. Az alapítók szeretnék, ha városunk zeneszerető közönsége aktívan közreműködne a legjobbak kiválasztásában,ezért arra kéri Önöket, hogy tegyenek javaslatot arra, hogy ki kapja idén az elismerést. A díj adományozható azoknak az óvodapedagógusoknak, ének- és hangszeres tanároknak, gyermek és ifjúsági kórusok, zenekarok vezetőinek, intézményeknek, akik, amik több éven keresztül kimagasló zenei nevelőmunkát végeztek, munkásságukkal segítették Kodály Zoltán szellemi örökségének továbbélését, hozzájárultak a magyar zenekultúra ápolásához.
A díj alapítói szeretnék, ha városunk zeneszerető közönsége aktívan közreműködne a legjobbak kiválasztásában, ezért kérjük tegyék meg javaslatukat!
A díj átadására - hatodik alkalommal - 2014. május 26-án, hétfőn 18.00 órakor kezdődő ünnepi alapítványi hangversenyen kerül sor a Szent István Művelődési Házban.
Javaslataikat írásban tehetik meg 2014. február 15 - ig, a Zenei Nevelésért Közhasznú Alapítvány címére (Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI 8000 Székesfehérvár, Városház tér 3.) küldött levélben és lehetőség szerint e-mailen is a titkarsag@hermann-szfvar.sulinet.hu.
A Zenei Nevelésért díj kitüntetettjei:
2009.
Erőssné Schneider Katalin óvónő Szivárvány Óvoda
Polgár Zoltánné ének-zene tanár Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI
Lengyel Viktorné címzetes igazgató, zongoratanár Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI
2010.
Nyakas Istvánné óvónő Belvárosi Óvoda
Kukucska Márta ének-zene tanár Zentai úti Általános Iskola
Dományi Beáta hegedű tanár Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI
2011.
Horváthné Hartyáni Katalin óvónő Vasút a gyermekekért Alapítványi Óvoda
Auth Ágnes ének-zene tanár Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola
Acsai Sándorné fuvola tanár Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI
2012.
Magyarné Pál Laura óvónő Hosszúsétatéri Óvoda
Molnárné Rádl Margit ének-zene tanár Kossuth Általános Iskola
Vakler Anna népdalénekes Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
2013.
Nemes Csilla Judit óvónő Maroshegyi Óvoda
Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola
Mihály György zenetanár Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI