-
Dés László a MET Arénában
2026. június 17-én, szerdán 20 órától Dés László ad koncertet a székesfehérvári MET Arénában. Az est nemcsak azért ígérkezik kiemelkedő zenei eseménynek, mert a Kossuth-díjas előadóművész, dzsesszzenész és zeneszerző életművének legismertebb darabjai csendülnek fel, hanem azért is, mert a művész több hónapos alkotói szabadságát követően először lép fel.
2026.06.14. -
Díjátadó az évadzárón
Társulati üléssel zárta idei évadát a Vörösmarty Színház. A hagyományokhoz hűen ennek keretében adták át „Az évad színésze”, „Az évad színésznője”, „Az évad nem művész állományú dolgozója” elismeréseket, valamint a Vörösmarty Gyűrűt-díjat is. Az idei évben Sarádi Zsolt, Ladányi Júlia és Németh Mariann „Mary” vehette át a társulat által adományozott díjakat.
2026.06.13. -
Szimfonikus évadzáró
Elbúcsúzott a 2025-26-os évadtól az Alba Regia Szimfonikus Zenekar. Az évadzáró találkozónak a fehérvárcsurgói Károlyi kastély adott otthont.
2026.06.12. -
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd
Totus Tuus - Teljesen a Tiéd címmel beszélgetéssorozat kezdődött a Szent István Király Múzeumban. Az első alkalommal a II. Szent János Pál pápa életéről szóló kiállítás apropójából találkozhattak az est vendégei.
2026.06.12.
Szamár-sziget szellemkatonái a múzeumban
A Helyőrségi Klubba érkezik az a 2014 decemberében útjára indított nemzetközi multimédiás vándorkiállítás, amely a balkáni halálmars és az asinarai-szardíniai haláltáborok történetét mutatja be. Az első világháború magyar hadifoglyainak elfelejtett-eltitkolt szenvedéseivel szembesíti a szemlélőt a Szamár-sziget szellemkatonái elnevezésű tárlat, amit Margittai Gábor irodalomtörténész nyit meg.
2016.09.07. 08:51 |
A Helyőrségi Klubba érkezik az a 2014 decemberében útjára indított nemzetközi multimédiás vándorkiállítás, amely a balkáni halálmars és az asinarai-szardíniai haláltáborok történetét mutatja be. Az első világháború magyar hadifoglyainak elfelejtett-eltitkolt szenvedéseivel szembesíti a szemlélőt a Szamár-sziget szellemkatonái elnevezésű tárlat, amit Margittai Gábor irodalomtörténész nyit meg.
Többéves gyűjtő- és szórványkutató munka eredményeként valósulhatott meg az első világháború centenáriumi ünnepségsorozatának projektjeként a 2014 decemberében megnyílt Szamár-sziget szellemkatonái elnevezésű vándorkiállítás, mely egy komplex program része. A tárlat mellett ugyanis egy könyv és egy dokumentumfilm is elkészült ugyanebben a témában. 2014 októberében jelent meg a Szamár-sziget szellemkatonái – A nagy háború eltitkolt halálmarsa című könyv. S ugyancsak ezen esztendő őszén forgatták le az ötven perces dokumentumfilmet a hadifoglyok végállomásán, Asinara szigetén. A producer Feledy András volt, a rendező Major Anita, az operatőr Talán Csaba, és a főszerepet Margittai Gábor játszotta, aki szakértőként is közreműködött a filmben.
A kiállítás és a film az első a világon, amely Szamár-sziget haláltáborainak történetét feldolgozza. A 17 km hosszú, kézisúlyzót formázó sziget, vagyis Asinara a Földközi-tenger második legnagyobb szigetének, Szardíniának a mellékszigete, amit a szárdok az ördög földjeként is emlegetnek.
A kiállításon megelevenedő történet az 1914-es szerbiai offenzívával veszi kezdetét, melynek során legalább 80 ezer osztrák-magyar katona esett hadifogságba. Közülük már csak 35 ezer indulhatott erőltetett menetben délnyugat felé. A két hónapos, havas hegyeken, mocsarakon át vezető menetelés balkáni halálmarsként vonult be a történelembe.
A foglyok maradékát – mindössze 23-24 ezer embert – Asinara szigetére szállították, ahol a szomjazás, az éhezés és a kolera további sok ezer áldozatot követelt. A végső mérleg szerint mindössze hatezer hadifogoly maradt életben. A tárlat célja nem más, mint méltó vizuális emlékművet állítani az eltűntté nyilvánított és névtelenül meghalt magyar hadifoglyoknak, akiknek a rehabilitációja a mai napig nem történt meg.
A kiállításon a tragikus sorsú katonákról fotók és különböző dokumentumok mesélnek, valamint személyes tárgyaik és azok a különböző műalkotások, amiket ők maguk készítettek. Ezen túl megtekinthető két kisfilm is a halálmars, illetve a Szamár-sziget helyszíneiről, valamint a kutatóexpedíció állomásairól. A tárlat ezen a héten Székesfehérvárra érkezik. A kiállítást szeptember 10-én a Helyőrségi Klubban Margittai Gábor irodalomtörténész nyitja meg.