Szalagos farsangi fánksütés Jutka nénivel

„Felsővárosban a Szent Sebestyén-nap régen is nagy ünnep volt. Aznap senki nem dolgozott, mentünk a templomba és utána az egész család együtt ebédelt, ahonnan nem hiányozhatott a nagymamaféle szalagos fánk sem”– nosztalgiázott Jutka néni, majd előkészítette a „stafírungba” – vagyis hozományba – kapott gyúrótábláját, és kiment a kályha melletti vajlingban lévő lisztért.

„Ha például hidegebb a konyha, a fánk könnyen megfázhat, és akkor nem lesz szép szalagos. Még a lisztet is egy éjjelre a kályha mellé teszem, hogy felmelegedjen, mert így sokkal könnyebben lehet vele dolgozni, és a végeredmény is szebb” – magyarázta részletesen az asszony. Majd az átszitált liszthez hozzáadta a tojássárgáját, csipetnyi sütőport, és némi Portorico rumot, hogy a tészta sütés közben ne szívja majd be az olajat. Közben az élesztő a cukros tejben felfutott, a margarin is megolvadt. A massza összekeverése után kezdődhetett a dagasztás. Régen másfél óra kellett, mire az egész „szép hólyagos lett”.

„A tévében egyszer a Szabó családban Gobbi Hilda a lányát, Icát tanította fánkot sütni. Azt mondta neki, ha teljes erőből a földhöz vágja néhányszor a tésztát, akkor nem kell annyit dagasztani. Én is megfontoltam a dolgot, kipróbáltam, bevált. Volt, amikor a hátam mögé ejtettem, de most már szinte mindig a vajlingba megy.” Húsz perc, meg jó pár földhöz csapás után a sárga massza puhán, elsimulva vált el a tál falától, készen állt arra, hogy hozzávetőlegesen fél óra elteltével a patyolatfehér konyharuha alatt pihenjen. Már csak az órát kellett figyelni, no, meg időnként biztonságképp ellenőrizni, mikor dagad elég nagyra a fánk.

Miután a tészta megkelt, a liszt szagú régi sodrófával Jutka néni gondosan kinyújtotta, majd a nagy szaggatóval – ahogyan ő fogalmazott – „kicsinálta”. A szép, kör alakú lapocskák szinte katonás sorrendben töltötték fel a nagy tálcát. A szélek sem vesztek kárba, mert a családban szinte mindenki ezeket a darabokat szereti a legjobban, ezért külön tányérra tette a csálé, félholdszerű tésztacsíkokat. Na, már elég meleg az olaj. Indulhat a sütés, mert szép aranybarna lett ez a kis darab – mutatta a szalagos félholdat az asszony, aki az első tesztpéldányt mindig a Borka kutyának adja. A gömbölyű lapok az olajban néhány perc alatt fánkformájúak lettek. Megjelent az oldalukon az aranysárga szalag, és örömükben szinte ki akartak ugrani az edényből. Jutka néni egy papírtörlőn óvatosan lecsöpögtette őket, és benyomkodta a porcukros tetejüket, hiszen – szalag ide vagy oda – a még meleg, puha, rumos belső ízét a házi baracklekvár csak tovább fokozza!