Szakmai vezetéssel lehetett megtekinteni a „Színek és színek megint” tárlatot

A számos magán- és közgyűjteményből - a Nemzeti Galériából, Pécsről, Szegedről, Hódmezővásárhelyről és Debrecenből is érkeztek képek - válogatott tárlat anyaga a kiállítóhely mindkét szintjét megtölti: a földszinten életképeket – családról, népéletből merített jelenetekről, cirkuszról – és tájképeket láthat a közönség, az emeleten az olaszországi tartózkodása idején festett művei, korai tájképei, összesen mintegy 30 festmény és a „Magyar-francia történelmi kapcsolatok” című pannó csodálható meg.

„A kiállítást tematikus elv szerint rendeztük meg, ilyen értelemben kevésbé számít a kronológia, az évszámok nem egymást követőek” – mondta el a tárlatvezető Gärtner Petra, művészettörténész. „Fontosabb témák az önarcképek, a családi képek, a tájképek és az úgynevezett népi zsánerképek” – tette hozzá a kiállítás kurátora.

Fontosak még Aba-Novák Vilmos művészetében a helyszínek; így Zugliget, szűkebb pátriája, ahol főleg népies hatások érték, vagy a Nagybányához közeli Felsőbánya, ahol ragyogó színű, meghitt, nyugodt tájképei készültek. De ilyen Igal is, ahol három nyarat is eltöltött a művész, ám a legfontosabb hatás: Itália. Nem csupán új témákkal gazdagodott Olaszországban - az ottani impulzusok stílusára és festőtechnikájára is hatottak. Színpompás képeken örökítette meg a mediterrán tájat, a tengert és a kikötőket. „Aba-Novák Vilmos nagyon biztos kezű festőművész volt, mindig vonalvezetés nélkül, egyből a vászonra festett.” – fogalmazott Gärtner Petra.

Kifejezetten a kiállításra készült, de a későbbiekben is a képtárban marad az érintőképernyős számítógép, amely kifejezetten a pannóról és a fehérvári falképekről ad információt az érdeklődőknek, archív fotók és korabeli dokumentumok, relikviák segítségével.

Aki lemaradt a tárlatvezetésről, ne szomorkodjon, bepótolhatja: július 27-én, csütörtökön 17 órától Filep Sándor festőművész, a Szent István Király Múzeum művészeti tanácsadója tart ingyenes tárlatvezetést.

Aba-Novák Vilmos (1894–1941) a modern magyar festészet, különösen a monumentális piktúra egyik eredeti tehetsége, a két világháború közti időszak ünnepelt festője volt. Festészetének jellemző vonása az epikus jelleg, a frappáns témaválasztás, a kivételes karakterformáló képesség és a virtuóz festőiség. Rövid élete alatt jelentős nemzetközi sikereket könyvelhetett el. 1928-tól kezdve rendszeresen kiállított a Velencei Biennálén, ahol 1940-ben nagydíjat is kapott, 1929–30-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, 1931-ben Milánóban és a pittsburghi Carnegie Institute-ban szerepelt kiállításon. 1932-ben a padovai Egyházművészeti Kiállításon aranyérmet nyert, 1934-ben a londoni Knoedler Galéria mutatta be műveit. 1935-ben a New York-i Silberman Galériában mutatkozott be, majd a pittsburghi Carnegie Institute-ban állított ki. Az 1937-es párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert, és a chicagói Modern Múzeum F. Blair Prize kitüntetését is megkapta.