-
Garantált tárlatvezetés a kiállításon
Garantált tárlatvezetéseket tartanak a májusi keddeken a TOTUS TUUS – Teljesen a Tiéd című, Szent II. János Pál pápa életművét bemutató kiállításban. Az első alkalomra május 5-én 16.00 órai kezdettel került sor a Szent István Király Múzeum Rendház épületében. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
2026.04.30. -
Ballagnak a Szent Imre diákjai
Május 2-án szombaton elballag a Szent Imre Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda első középiskolai végzős osztálya. Az ünnepség 10:00 órakor Szent István király Székesegyházban kezdődik, a szentmisét Ugrits Tamás iskolabiztos mutatja be.
2026.04.30. -
Egy nap Haydn mesterrel
Befejeződött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar Somorjai-bérlet koncertsorozata. A Szent István Művelődési Házban az Egy nap Haydn mesterrel című hangversenyen Dénes-Worowski Marcell vezényelte a szimfonikusokat.
2026.05.01. -
Új kiállítás nyílt a Fő utcán
A lengyelek egyik legfontosabb ünnepét mutatja be az az újonnan nyílt kiállítás, amelynek megnyitóját kedden tartották. A tárlat egészen május ötödikéig tekinthető meg a Fő utcán.
2026.04.29.
Szakmai továbbképzést szervezett dolgozói számára a Vörösmarty Mihály Könyvtár
Hétfőn délelőtt zsúfolásig megtelt a Vörösmarty Mihály Könyvtár Olvasóterme. Az évente 3-4 továbbképzést szervező intézmény igazgatója, Horváth Adrienn elárulta, hogy az idei első szakmai napot kifejezetten a kollégák kérései alapján állították össze.
A program sikerét mutatja, hogy a főként Fejér vármegyei könyvtárosok számára meghirdetett eseményre Tatabányáról, Zalaegerszegről, Szombathelyről és Szentendréről is érkeztek érdeklődők. „Több mint 120 foglalkozással dolgoznak a kollégák a központi és tagkönyvtárainkban. Szeretnénk minél felkészültebbek lenni, hogy a különleges igényű gyerekeket és csoportokat is tudjuk fogadni. Többek között ehhez is segítséget nyújt ez a továbbképzés.”
Az első előadó Farkasné Szűrös Ágnes, az Érted Vagyunk Szakiskola és EGYMI főigazgatója A másság elfogadása című prezentációjában igyekezett fogódzókat adni a könyvtárosok számára arra az esetre, ha foglalkozásaikra sajátos nevelésű igényű gyermekek vagy csoportok érkeznek. „Minden gyermek más, így fix receptet nem, csak kapaszkodókat adhatok. Átbeszéljük, milyen jellemzői vannak az egyes fogyatékossági típusoknak és hogyan lehet ezeket kezelni. Abban próbálok segíteni a könyvtárosoknak, hogy a foglalkozásaikon felmerülő problémákat milyen módszerekkel kezeljék. Ez főleg a viselkedészavaros, ADHD-s vagy például autista gyerekek esetében fordulhat elő.” – mondta a főigazgató.
Goda Beatrix, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum munkatársa a szöveg nélküli képkönyv (silent book) felhasználási lehetőségeiről beszélt a hallgatóságnak. Az úgynevezett „csendes könyvek” nem tartalmaznak szöveget, csak képeket, melyek egy történetet mesélnek el. Jellemzően érzékenyítő alkotásokról van szó, amelyekben az a különleges, hogy minden egyes „olvasó” másra fókuszál a képek segítségével és saját történetet alakít ki, mesél el. A szöveg nélküli képeskönyvek már a Vörösmarty Mihály Könyvtárban is megtalálhatók és kölcsönözhetők.
A harmadik előadó, Dr. Maksa Gyula, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának egyetemi docense Irodalom, művészet, média – képregények a könyvtárban címmel tartott előadást a képregények és a mangák világáról, melyek a Vörösmarty Mihály Könyvtár Felnőtt kölcsönző részlegén is dinamikusan gyarapodnak. Az olvasók között egyre népszerűbbek ezek az alkotások, ennek okán a könyvtárosok is elmélyülhettek a képregények történelmében és műfajaiban, hogy megfelelő háttértudással tudjanak szaktájékoztatást adni az érdeklődőknek.
Az előadások és a kérdések után szakmai beszélgetésekkel zárult a továbbképzés.