-
3x80 év
A Vörösmarty Társaság csütörtök esti ünnepségén Bobory Zoltán költőt, előadóművészt, Balajthy Ferenc költőt és Stockinger József nyomdászt, exlibris-gyűjtőt köszöntötték 80. születésnapjukon. Az együttlét – amelyet Cserta Gábor dallamai tettek még meghittebbé – valóban méltó módon tisztelgett három kivételes, egymással tulajdonképpen sokszor találkozó, összefonódó életút előtt.
2026.11.05. -
Gyere haza Lázár Ervin!
Zenés-verses előadásra várják az érdeklődőket november 8-án, vasárnap este a székesfehérvári Hetedhét Játékmúzeumban. A „Csillagmajori, avagy gyere haza, Lázár Ervin!” című esten a Ciszterci Szent István Gimnázium diákjai és öregdiákjai idézik meg az író világát. A rendezvényre a belépés díjtalan.
2026.11.05. -
Halottak napi koncert
A Szent István Bazilika adott otthont a Halottak napi koncertnek. Az esten Durante: Requim című művével emlékeztek mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.
2026.11.05. -
Advent az Arénában
Nagyszabású koncerttel köszönti az ünnepeket a MET Arénában Dolhai Attila. December 12-én várják a közönséget az Advent az Arénában produkcióval.
2026.11.04.
Sikert aratott a Vörösmarty Színház előadása a Vígszínházban
Nagy sikerrel mutatta be a Vörösmarty Színház az Õfelsége komédiása című előadását a Vígszínházban. A Bagó Bertalan rendezte előadás a budapesti közönség előtt is nagy sikert aratott. Nemrégiben a Lear király és a Mesterkurzus című előadásokat is telt ház előtt mutatta be a székesfehérvári színház a Vígszínházban.
2015.06.05. 07:29 |
Nagy sikerrel mutatta be a Vörösmarty Színház az Õfelsége komédiása című előadását a Vígszínházban. A Bagó Bertalan rendezte előadás a budapesti közönség előtt is nagy sikert aratott. Nemrégiben a Lear király és a Mesterkurzus című előadásokat is telt ház előtt mutatta be a székesfehérvári színház a Vígszínházban.

Június 3-án, szerdán a budapesti Vígszínház közönsége tapsolt Õfelsége komédiásának: Bulgakov darabjában Gáspár Sándor, Cserhalmi György, Tóth Ildikó, Földes Eszter, Lábodi Ádám, Egyed Attila, Makranczi Zalán, Derzsi János, Sághy Tamás, Kricsár Kamill, Kerkay Rita, Tűzkő Sándor, Juhász Illés, Matus György, Vida Emőke, Gál Horváth Bernadett, Szirmai Irén, Gál Gergely és Rovó Tamás lépett színpadra.